Vélhetően az is kisebb világszenzációt jelentett volna, ha a Gellérthegy oldalán Szent Gellért szobra elindul egy kis sétára a budai rakpart felé, mint az, hogy a Budaörs vagy a Mosonmagyaróvár megakadályozza azt, hogy a női kézilabda Magyar Kupa döntőjében ne Ferencváros–Győri Audi ETO KC finálét rendezzenek. Nos, nem lett Tatabányán földindulás, a két gigász – amely ezzel a négyes döntővel legalább elkezdte szokni a Final Four hangulatát – 2025-ben is összecsaphat egymással az idei első trófeájáért.

A Győri Audi ETO jutott be elsőként a döntőbe a női kézilabda Magyar Kupában, miután szombaton délután Tatabányán 38-28-ra legyőzte a története első négyes döntőjében szereplő Moyra-Budaörs együttesét. A kisalföldi csapat sorozatban a 21. kupadöntőjét játszhatja vasárnap. Per Johansson vezetőedző együtteséből a svéd beálló, Linn Blohm kisebb betegség miatt kihagyta a találkozót, melyen egy pillanatig sem volt kétséges a Bajnokok Ligájában címvédő győriek fölényes, 38-28-as győzelme.
Housheer ezúttal is vezér volt
A mérkőzés legeredményesebb játékosa a győriekhez nyáron érkező Dione Housheer lett, aki nyolc góllal zárt – ő volt a kisalföldiek legeredményesebb játékosa a BL-csoportküzdelmek során is –, míg Sandra Toft kilenc védéssel vette ki a részét a sikerből. Az Eb-bronzérmes Győri-Lukács Viktória az első félidőben volt a pályán az ETO-ban, hat kísérletéből ötöt váltott gólra.
– Jó meccset játszottunk a Budaörssel, még ha nem is a legjobb játékunkat nyújtottuk, de alapvetően ma a győzelem volt a fontos. Nagyon izgatott vagyok az első Magyar Kupa-döntőm előtt, tudom, hogy ez mennyire fontos. Mivel a Ferencvárossal mérkőzhetünk meg, így esélyünk nyílik visszavágni nekik a bajnokságban elszenvedett vereségért – mondta az NSO TV-nek Dione Housheer.
Az első félidőben tarolt a Fradi, aztán bealudt a meccsbe
Természetesen a Ferencváros sem akarta, hogy a szurkolókat megfossza egy jó Győr–Fradi csúcsrangadótól. A fővárosi zöld-fehérek
– akik zsinórban negyedszer is szeretnék hazavinni a Magyar Kupát –
úgy kezdték, majd a szünetig úgy is folytatták, hogy senkiben nem merülhetett fel semmilyen kétség afelől, ők játszhatják vasárnap a finálét. A Mosonmagyaróvár az első harminc percben maximum arra volt képes, hogy a hatodik percig tapadjon egygólos hátrányban a Fradira, aztán beindult a henger, és amikor az első 30 perc után öltözőbe vonult a két csapat, már 20-12 állt az eredményjelzőn.