Amíg 164 évvel ezelőtt John Carmel Heenan és Tom Sayers két és fél órán keresztül ütötte egymást a sokak által az első nem hivatalos világbajnoki bokszmeccsnek titulált küzdelemben, addig napjainkban eljutott oda a puszta kezes boksz, hogy a világ legnagyobb pusztakezesboksz-szervezeteinek gáláin
a mérkőzések 84 százaléka nem lépi túl a négy percet, azaz a látványos, de igencsak véres csaták két meneten belül befejeződnek.
Maga a sportág hatalmas fejlődésen ment keresztül az ókori olimpiákon roppant népszerű puszta kézzel vívott boksztól a napjainkban rendezett puszta kezes összecsapásokig. A sportág újkori változatának szabályrendszerét Queensberry márki alkotta meg Londonban, melynek igazából két lényege volt: a küzdő felek nem viselnek kesztyűt, és addig tart a meccs, amíg az egyik fél harcképtelenné nem válik.

Két és fél órán át verték egymást, amikor megjelent a rendőrség
A fent említett bokszmeccset 1860. április 17-én rendezték, ráadásul akkoriban teljesen mindegy volt, hogy a küzdő felek milyen súlyúak voltak. A puszta kezes verekedés egyik résztvevője a 25 éves amerikai John Carmel Heenan volt – 188 centi magas és 88 kilós, három meccséből két vereség és egy döntetlen volt a rekordja –, míg ellenfele, a 34 éves angol Tom Sayers mindössze 176 centi és 68 kiló volt, de hiába volt aránylag kis súlyú, 16 ismert meccséből 15 alkalommal győzött.
A 42. menetben már alig állt a lábán a két bokszoló.
Heenan megvadult szarvasként próbált küzdeni, miközben majdnem megvakult, míg Sayers is teljesen elkészült az erejével, bár ő még egy kevés ideig bírta volna. Ám megjelent a rendőrség, és beszüntette az illegális bunyót, az egyaránt 200-200 fontot kapó két ellenfél is elmenekült el a helyszínről az igazságszolgáltatás elől.
Világszervezetek alakultak, megvan a puszta kezesek saját szabályrendszere
Természetesen ma már mindez elképzelhetetlen lenne, hiszen nemcsak az változott meg, hogy a puszta kezes ökölvívás illegalitásból az egyik legnépszerűbb küzdősport lett, a profi ökölvívás mintájára megalakultak a nagy világszervezetek, míg egy-egy mérkőzés általában öt menetre van kiírva, egy menet pedig két percig tart. Noha sokan úgy gondolják, hogy a puszta kezes harc alatt sérülhetnek meg a legkönnyebben és legsúlyosabban a küzdő felek, ez téves nézet, ugyanis
a sérülési listán a puszta kezes boksz mindössze a negyedik az MMA, a K1 és a boksz után.
Itt kesztyűk nélkül ugyan, de könyökütés és rúgás nélkül, az ökölvívás szabályai szerint küzdenek a felek egymással.