Megható és merész történet a Játékszínben: premier előtt a Naptárlányok
Sztárszereposztásban érkezik decemberben a darab a teátrumba
Sztárszereposztásban érkezik decemberben a darab a teátrumba

A Jó szerencsében minden adott volt egy remek vígjátékhoz, mégsem nevettünk sokat.

A pókasszony csókja premierjén pózoltak.

A közvetítéssorozat október 12-én indul az Urániában.

Évadot hirdetett a Nemzeti Színház.

Kiderült, az új Stephen King-adaptáció kiakasztja a nézők pulzusát.

Felújított magyar sorozatok, történelmi drámák és dokumentumfilmes újdonságok is szerepelnek a kínálatban.

Csütörtökön jön A csütörtöki nyomozóklub a Netflixen.

A Dögölj meg, szerelmemben a két sztár vidéken küzd meg a szülővé válás nehézségeivel.

Cruise meglepetésszerűen megjelent az F1 mozifilm londoni premierjén, és csatlakozott Pitthez a vörös szőnyegen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter román földnek nevezte Erdélyt, összetűzésbe került a helyi vezetőkkel, egy politikusa pedig az asszimilációt sürgette.

Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Most mindenki hozzájuthat a miniszterelnök által aláírt pulóverhez.

Tragédia történt a rácsok mögött.

Svédországban több mint egy évtizede okoznak súlyos problémákat a bandaháborúkhoz köthető lövöldözések és robbantások.

Találatot és tüzet rögzítettek a létesítmény területén – áll a közleményben.

Míg az Egyesült Államok stratégiai alkualapnak tekintené az összeget, Berlin és Brüsszel szerint Európa nem engedheti át a döntést az amerikaiaknak.

Szerelem, humor és önismeret a 70-es évek New Yorkjában.

Hetvenhét éves korában elhunyt Takács Ferenc irodalomtörténész, író, akinek halálhírét családja közlése alapján Szeifert Natália író osztotta meg a nyilvánossággal.

Szent Lászlónak csak leánygyermekei lettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.