Megnéztük az év egyik legfontosabb magyar filmjét, a KIX letaglózóan erős alkotás
Felnövéstörténet romanticizálás nélkül.
Felnövéstörténet romanticizálás nélkül.

Wass Albert-műből készült darabot mutattak be az Újszínházban.

A Játékszínben mutatták be A lány a vonaton című pszichológiai thriller adaptációját.

Federico García Lorca klasszikusa a József Attila Színházban.

Egyetlen karszalaggal mozizhatunk egész éjjel.

Szimler Bálint filmjét szeptember 19-től vetítik.

A Netflix-premierek között ezen a héten sok ígéretes műsort találni.

Három filmet premier előtt láthat majd a közönség.

Sport, reality, tinisorozat – többek között ezek várnak.

Nézzük, miről nem érdemes lemaradni!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Doberdó a magyar lélek számára a nagy háború talán egyik legfájdalmasabb hadszíntere.

Fiatalokból áll az új digitális polgári kör.

A párt programalkotásért felelős vezetője elszólta magát.

Az ellenzék feladná a szuverenitást – írta az Alapjogokért Központ főigazgatója.

Ismeretlen „állami művelet” borzolja a kedélyeket.

A TikTokon és Instagramon számos videó terjed, amelyben a fiatalok egyértelműen elutasítják a sorkatonaságot.

Zoran Milanovic horvát elnök szombaton a drávaszögi Kopácson Sulyok Tamás köztársasági elnökkel együtt tett látogatást a Magyarok Otthonában.

Nem véletlenül alakult ki pánik a szomszédos országban.

A Soroksár edzője szóvá tette, hogy játékosai hatalmasat hibáztak a Budafok második góljánál.

A Tisza Párt elnökének beszéde alatt már hazaindultak az emberek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.