Bertha Lívia rendező szerint a film célja Neumann János születésének 120. évfordulójára emlékezve egy olyan lángelme portréjának megrajzolása volt, akinek munkássága Albert Einsteinével mérhető össze. Neumann különleges emberi karakterét és fantasztikusan szerteágazó tudományos munkásságát, valamint felfedezéseinek és gondolkodásmódjának világtörténelemre gyakorolt hatását is szerették volna bemutatni.
Az interjúk és a korabeli történelmi és privát kordokumentumok mellett, a mesterséges intelligencia legmodernebb eszközeit is felhasználva, AI-al készült illusztratív képi és hanganyagokkal is igyekeztünk a legszélesebb közönség számra is érthetővé és befogadhatóvá tenni Neumann János életét és tudományos hagyatékát
– fogalmazott Bertha Lívia, akinek a nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint A maga természete szerint és szabadon, Az utolsó nagyasszony, Az elveszett király, valamint A bereki ember című történelmi dokumentumfilm.
A legpompásabb emberi elme producere Lajos Tamás, operatőre Szepesi Dávid, vágója Duszka Péter Gábor. A film zenéjét Dózsa Péter szerezte.
A film előzetesét ide kattintva tekinthetik meg.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!