Meghalt Marina von Neumann
A Marslakó lánya.
A Marslakó lánya.

A Dunán láthatjuk a Neumann Jánosról szóló alkotást.

Az eseménynek a róla elnevezett egyetem adott otthont.

Neumann János lánya, tudóstársai és tanítványai visszaemlékezéseivel mutatja be a magyar matematikus lángelme pályafutását A legpompásabb emberi elme című dokumentumfilm.

Neumann János születésének 120. éve előtt tiszteleg a képzőművészeti tárlat.

A számos ritkaságot rejtő kollekciót 2023. április végéig öt alkalommal tekintheti meg a közönség Neumann János egykori alma materében.

Interjú Csizmadia Norberttel, a Neumann János Egyetem Alapítvány kuratóriumi elnökével.

A digitális számítógép atyja, Neumann János 120 évvel ezelőtt született.

Megjelent Marx György A marslakók érkezése – Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. század történelmét című könyve.

A verseny mellett kulturális programokra is lesz idő Neumann János születésének 120. évfordulóján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Találjanak közösen konszenzusos jelöltet a baloldali pártok!! – szólított fel Sára Botond.

Az egyik elzárt házban emberek is vannak.

Országos szinten stagnál a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben, de egyes városokban jelentős eltérések mérhetők

Orbán Viktor miniszterelnöknek hála sikerült megvédeni a rezsicsökkentést – hangzott el a Kormányinfón.

A Fidesz kommunikációs igazgatója videót osztott meg.

Az Európai Unió téves politikát folytat – közölte Gulyás Gergely.

Egy év alatt 106 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak.

Átlagos formái mögött korrekt tudású a Leapmotor B10, és fontos téren kértek hozzá segítséget a kínai mérnökök.

A budapesti Electric Callboy-koncerten civil nyomozók csaptak le arra a háromfős román zsebtolvajbandára, akik már az együttes több európai fellépésén is kifosztották a rajongókat.

Az érintettek ugyanakkor tagadták részvételüket a durva megszorításokat tartalmazó csomag kidolgozásában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.