– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nemcsak az érték megőrzése, hanem az érték teremtése is feladata a közmédiának. Az idei ünnepi időszakban milyen szórakoztató és ismeretterjesztő műsorkínálattal tudják ezen céljukat szolgálni?

– Kezdjük az utóbbival: a Nemzeti Filmintézettel (NFI) közösen két olyan egész estés dokumentumfilm készült, amelynek a premierje az ünnepi időszakban lesz a Duna csatornán. Az egyik Neumann Jánosról, a világhírű magyar matematikusról: nagyon érdekes korabeli felvételeket láthatunk, interjúkat a kortársakkal, de megszólal a tudóstársadalom mai generációja is. A legpompásabb emberi elme című alkotást december 27-én lehet megtekinteni.
A másik a Krausz Ferencről készült portréfilm, amelyben megmutatjuk a tudós gyermekkorától – a tudományos kutatásait részletezve – azt az egész pályaívet, ami elvezette a Nobel-díjig. A film feltárja a magyar fizikus végtelenül szerény személyiségét is. Nem szeretnék többet elárulni az alkotásról, de érdemes lesz bekapcsolni december 30-án is a televíziót, ekkor kerül ugyanis adásba Az elektronok nyomában című dokumentumfilm.
– Krausz Ferenc magával ragadó személyiségéről mindannyian tudunk nyilatkozni, akik akár csak egyszer is összefutottunk vele. Szerénysége szembeötlő. Gondolom, ez a dokumentumfilmből is ki fog derülni.
– Igen, lenyűgöző személyiség Nobel-díjasunk, aki egyébként 2024-ben elnyerte a Közmédia Év Embere Díjat is.
– Ha belepillantunk a tévéműsorba, akkor azonnal feltűnik a régi, nagyszabású filmek kedvelőinek, hogy visszakerült a Duna Televízió ünnepi műsorkínálatába a Sissi – A magyarok királynéja című osztrák–német romantikus film.
– Valóban, hiszen vannak olyan filmes tartalmak, amiket követelnek a nézők. Lesznek visszatérő nagy filmek, ilyen többek között a Sissi, az Abigél, a Pál utcai fiúk vagy a Fekete gyémántok. Ezeket muszáj műsorra tűzni, ezek nélkül nincs karácsony a közmédia csatornáin. Klasszikusokban tehát bővelkedik az ünnepi kínálatunk. Igyekszünk minden generációnak olyan műsort kínálni, amit szívesen néz, szívesen hallgat, mert nemcsak a közmédia tévés csatornáin, hanem a rádiós műsorokban is széles az ünnepi paletta.