Tragikus okból maradt el a Barcelona Osasuna elleni meccse a La Liga 27. fordulójában: a március 8-ra tervezett mérkőzés előtt a katalán csapat szállodájában váratlanul elhunyt az együttes orvosa, Carles Minarro, ezt követően pedig a játékosok érthetően nem voltak olyan állapotban, hogy futballozzanak. Március 27-én pótolták a bajnokit, amelyet a Barcelona 3-0-ra megnyert, csakhogy másnap a pamplonaiak óvást nyújtottak be, mert álláspontjuk szerint Inigo Martínez, a Barcelona védője jogosulatlanul lépett pályára.

Spanyol válogatott játékos miatt robbant ki a vita
A bonyodalmat az okozta, hogy a Barcelona 33 esztendős hátvédje, Inigo Martínez meghívót kapott a spanyol válogatottba a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-negyeddöntőre, ám térdsérülés miatt végül nem utazott el a nemzeti csapathoz, és kihagyta a meccseket. A nemzetközi szövetség, a FIFA vonatkozó szabálya szerint ha egy futballistát sérülés miatt hívnak vissza a válogatottból, öt napon belül nem léphet pályára a klubjában sem, ám a spanyol válogatott és a Barca Osasusna elleni meccse között mindössze négy nap telt el.

Barcelona: megmaradt a pontelőny
A hivatalos „panasz” benyújtása után a spanyol labdarúgóliga fellebbviteli bizottsága vizsgálta az ügyet, amely végül április 11-én, pénteken elutasította az Osasuna óvását. Mindez azt jelenti, hogy érvényben maradt a pályán elért eredmény, a tabella is változatlan marad: 30 játéknap után a Barcelona 67 pontos, és négy ponttal jobban áll, mint a második pozíciót elfoglaló Real Madrid. A hétvégi, 31. fordulóban a katalánok a Leganes vendégeként szerepelnek szombaton, míg a madridiak a Deportivo Alaves otthonában lépnek pályára vasárnap. Ezzel együtt még nyolc meccs vár a riválisokra, akik május 11-én, Barcelonában még összecsapnak egyszer.
A Kecskemét sem járt sikerrel
A spanyol esethez kísértetiesen hasonló történt Magyarországon is, itthon az NB I 25. körében lejátszott Kecskemét–Debrecen után óvtak a kecskemétiek. Ők sem jártak sikerrel, a Magyar Labdarúgó-szövetség érvényben hagyta a debreceniek 3-1-es győzelmét. A Kecskemét éppen pénteken reagált hivatalos honlapján az elutasított óvásra.