Eldőlni látszik a Real Madrid sztárjának sorsa? Xabi Alonso tette sokatmondó
Több kérdésre is választ kaptunk a Real Madrid idénynyitója után.
Több kérdésre is választ kaptunk a Real Madrid idénynyitója után.

Xabi Alonso együttese nyögvenyelős győzelmet aratott a spanyol bajnokság első fordulójában.

Az Osasuna ellen kezdi meg bajnoki szereplését a Real Madrid.

Nem várt helyről kapott segítséget a madridi csapat – veszélyben a katalánok spanyol bajnoki címe?

Hivatalossá vált az Osasuna elleni bajnoki eredménye.

Az Osasuna óvása eltüntetheti a Barca előnyét a Real Madrid előtt a La Liga első helyén.

Jules Koundé tiszteletlenségről beszélt az Osasuna elleni mérkőzés után.

Nehéz kérdés, hogy mikor pótolják be a haláleset miatt elhalasztott, Osasuna elleni bajnokit.

Az Atlético Madrid nem tudta kihasználni a Real Madrid botlását, hazai pályán emberhátrányban mentett pontot.

Az UEFA kizárná az Osasunát az Európa-konferencia selejtezőjéből, amit a klub nem hagy annyiban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szalai Piroska szerint a Tisza adóemelési tervei hátrányosan érintenék a családi kasszát.

Ezek a legveszélyesebb növények a lakókörnyezetünkben.

A nyugat-balkáni útvonal egyik fő belépési pontjának számító Magyarország semmiféle kedvezményt nem kap az új uniós szolidaritási alapból.

Győrben találkoznak a digitális polgári körök tagjai.

A Fitch várakozása szerint a hazai össztermékhez mért ukrán államháztartási hiány az idén eléri a 25,7 százalékot.

Az ukrán elnök taktikai áldozatot hozhatott.

Moszkva – állítása szerint – az elmúlt hét napban mind a hat frontszakaszon előre tudott nyomulni, és összesen kilenc települést foglalt el.

Az Európa-bajnok sportlövő, Zwickl-Veres Kata megdöbbentő vallomása az élsport világának arról a részéről, amelyet kevesen ismernek.

A magyar válogatottságot lemondó kapus könyvbemutatóján Lőw Zsolt vitte el a show-t, de Juhász Roland és Bogdán Ádám is felbukkant.

Ön mennyire ismeri élettörténetét?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.