A második játékrész is változatosan indult: hiába lépett el hárommal a hazai csapat, leadta előnyét, és 17-18-ra már a Bukarest vezetett ismét. Miután a 40. percben ismét úrrá tudott lenni a meccsen az Esbjerg, és vezetett újfent, ezt az előnyt az 55. percben szalasztotta el ismét. 22-22-vel vágtak neki a felek az utolsó öt percnek, nem lehetett még tudni, mi lesz a vége. A Bukarest teljesen lefagyott, nem tudott már betalálni, az Esbjerg 26-22-re tudott nyerni, így ismét ott lesz a négyes döntőben.
Összesítésben 55-52-re nyertek a dánok.
A Győr tizedik alkalommal a Final Fourban, nem tört meg a Fradi átka
Szombaton egyetlen percig sem volt kétséges, hogy a Győri Audi ETO KC továbbjut a német Ludwigsburg ellen, és kiharcolja a helyét a Final Fourban. A női kézilabda BL negyeddöntő győri összecsapásán magabiztos teljesítményt nyújtott a magyar együttes, 29-22-re tudott nyerni. Így a németországi 25-24-es siker után összesítésben 54-46-ra nyertek a győriek. A Ferencváros hiába várta kedvező helyzetből a negyeddöntőjének szombat délutáni visszavágóját (a zöld-fehérek 27-27-es döntetlent értek el a dán Odense otthonában), nem tudta megtörni a csapatra nehezedő átkot, és elveszítette a hetedik, hazai pályán játszott Bajnokok Ligája-negyeddöntőjét is a csapat. A találkozó vége 24-25 lett. Ezzel az Odense története során először bejutott a Final Fourba.
A május végi négyes döntőt a budapesti MVM Dome-ban vívják a csapatok. A Győr, az Odense, a Metz és az Esbjerg küzdhet meg a BL-serlegért. A sorsolást hétfőn 17 órától rendezik.
Így jutott be a Győr a négy közé:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!