Arra készültek a győriek, ami pár órával korábban nem sikerült a Ferencvárosnak a dán Odense ellen. A győriek annyival voltak kényelmesebb helyzetben, hogy már az első mérkőzést egy góllal megnyerték a német Ludwigsburg ellen. Az Audi Arénában csaknem telt ház és felfokozott hangulat várta a két résztvevő csapatot. Az M1-es autópályán szombaton délután hatalmas dugó alakult ki, ezért könnyen előfordulhatott, hogy néhányan nem értek oda a kezdésre. Azt is tegyük hozzá, hogy a 17.30-kor kezdődött Győr–Paks NB I-es focimeccs is elszívhatott pár nézőt. (Ez is megérne egy bekezdést, miért nem lehetett a két eseménynek elkerülnie egymást.) A győriek abban is bizakodhattak, hogy 2014 óta a legszorosabb női kézilabda BL-negyeddöntőjüket is 5 góllal tudták megnyerni összesítésben.

Fotó: Krizsán Csaba/MTI Fotószerkesztőség
Jól kezdte a Győr a női kézilabda BL-negyeddöntőt
Bár az első gólt a németek szerezték, a Győr hamar átvette az irányítást, s az 6. percben már 3-1-re a hazai csapat vezetett. A németek megilletődött csapat benyomását keltették. A győri kapuban Sako elképesztően védett. 5-2-es hazai vezetésnél azonban a Ludwigsburg magyar légiósa, Faluvégi Dorottya mattolta a hazaiak kapusát. 6-3-as győri vezetésnél
érdeklődve lehetett szemlélni, hogy a két edző egymásnak üzengetett, ebben a németek mestere volt a kezdeményező.
Aztán visszatért a munkájához és 6-3-as győri vezetésnél időt kért. Már csak azért is, mert a Ludwigsburg 14 perc alatt mindössze három gólt tudott lőni, ami ezen a szinten is nagyon kevésnek számított. Az időkérés használt, mert a német csapat sorozatban két gólt dobva 6-5-re jöttek fel.
A hazai csapat az első félidő második részében is tartotta a távolságot. Ez rendre 2-3 gólos győri előnyt jelentett. Faluvégi lőtte a német csapat kilencedik gólját, ezzel lett 11-9 az állás a mérkőzés 25. percében. A győri Hovdent videózás után állították ki, Thomaier belőtte a büntetőt, 12-10. A következőt nem, mert a kapufa hárított, így az első félidő utolsó percei ismét a Győr fölényében teltek el. A szünetben 13-10-re vezettek a hazaiak, összesítésben pedig már 4 gól volt a Győr előnye.