Kerkezék után Szoboszlaiék vinnék be a kegyelemdöfést az Arsenalnak

Vasárnap délután (17.30) a Liverpool az Arsenalt fogadja a labdarúgó Premier League 36. fordulójának rangadóján. Szoboszlai Dominikék a héten több szabadnapot is kaptak a bajnoki cím tudatában, eközben az Ágyúsoknak Párizsban volt jelenésük, ahol kikaptak, így újabb idény zárul számukra trófea nélkül. Furcsa lesz a két csapat mérkőzése, mert a bajnokság első kettő helyezettjéről beszélhetünk, de igazából egyik együttesnek sincs nagy tétje, amiért kockáztatnia kéne.

2025. 05. 11. 6:40
Szoboszlai Dominikék a héten az Arsenalra készültek
Szoboszlai Dominikék a héten az Arsenalra készültek Fotó: X/Liverpool FC
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mikel Arteta a meccset megelőzően megerősítette, hogy a Chelsea-hez hasonlóan ők is díszsorfalat fognak állni a Liverpoolnak. Majd hozzátette, a játékosait ez motiválhatja is, miután minden focista pont az ellenkezőjéről álmodik, vagyis hogy neki fognak sorfalat állni.

Megérdemlik. Ők voltak a legjobb csapat, ők voltak a legkonzisztensebbek. Amit Arne Slot és az edzői stábja tett, az lenyűgöző volt. Teljesen megérdemlik, és ilyen a sport: ha valaki jobb, azt el kell fogadni és meg kell próbálni elérni azt a szintet a következő idényben.

Kerkezék után Szoboszlaiék is legyőzik az Arsenalt?

Mozgalmas hete volt az Arsenalnak, miután szerdán még Párizsban játszott a Bajnokok Ligája elődöntőjében, ahol 2-1-re kikapott, így kiesett a legrangosabb európai kupasorozatból. Artetának fel van adva a lecke, hogy játékosait motiválja az utolsó három bajnokira, miután hatalmas leolvadás és több csapat feltámadása kéne ahhoz, hogy ne végezzenek az első ötben, s ne induljanak a BL-ben – főleg, hogy a Manchester City szombaton ikszelt a tök utolsó Southampton ellen. 

Nem jó ómen a londoniaknak, hogy az Anfielden legutóbb 2012-ben nyertek, azóta hét döntetlen és hét vereség a mérlegük a Vörösök otthonában.

Ugyanakkor arra legutóbb 2023 decemberében volt példa , hogy egymás után kettő PL-mérkőzést elveszítsenek. Az előző körben a másik magyar játékos, Kerkez Milos együttese tréfálta meg az Arsenalt. 

PREMIER LEAGUE, 36. FORDULÓ
május 11., vasárnap
Liverpool–Arsenal 17.30 (tv: Spíler1)

A két csapat őszi bajnokija:

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.