Ronnie O’Sullivan jóslata hamar valóra vált. Csao Hszin-tung világbajnok lett, első kínai játékosként a sznúker történetében. S akik esetleg az elődöntő előtt fanyalogtak volna, hogy a huszonnyolc éves sznúkeres a könnyű ágnak köszönhetően maradt sokáig versenyben a sheffieldi Crucible színházban, azoknak Csao Hszin-tung csattanós választ adott a sportág két legendájára mért megsemmisítő vereségekkel: a hétszeres világbajnok Ronnie O’Sullivan elleni elődöntőt 17-7-re, s a háromszoros vb-győztes Mark Williams elleni finálé is simább volt, mint amit a 18-12-es végeredmény mutat.

Nem sok, mindössze egy frém hiányzott ahhoz, hogy O’Sullivan után Williams ellen is elkerülje az utolsó szakaszt Csao: 17-8-as előnyből kezdte a hétfő esti zárást, azaz abban a tudatban, hogy egyetlen frémet kell nyernie ahhoz, hogy ő legyen Kína első világbajnoka. Valójában az első szakasz már sorsdöntő volt, amikor a kínai 7-1-re ellépett, s utána nem is engedte már igazán közel magához Williamst.
Mark Williams a sírból jött volna vissza Csao Hszin-tung ellen
Csao bízott benne, hogy az utolsó szakasz – már nem először az idei vb-n – nem tart sokáig, szinte minden állásból tüzelt, hogy rögtön az első frémet megnyerve lezárja a finálét a háromszoros győztes Mark Williams ellen. Ebbe azonban több hiba csúszott, s a walesi a döntőbeli első száz feletti (101) brékjével meccsben maradt a közönség előtt, amely annyira megtapsolta a bevonuláskor Williamst, hogy ötvenévesen bizony elérzékenyült.