Judd Trump ellen szükség volt a százas brékre
Az elődöntőben egyetlen kritikus pillanat volt, amikor Trump ellépett 7-3-ra, de Mark Williams visszakapaszkodott és fordított.
– A vége felé már kezdtem megizzadni, amikor Judd visszatámadt. Nagy volt rajtam a nyomás, és éreztem, kell löknöm egy százas bréket (century), hogy lezárjam az elődöntőt és bejussak a döntőbe, Hihetetlen… Végig jól játszottam az egész tornán. Tartottam tőle, hogyan veszem fel a versenyt a világ első számú játékosával egy háromnapos mérkőzésen. Büszke lehetek magamra, mert nem sokan vannak, akik egy ilyen hosszú mérkőzésen meg tudnák verni Juddot – mondta Mark Williams a Judd Trump elleni siker után.
Mark Williams sztorija a kölyök Csao Hszin-tungról
Mark Williams a döntőben a profik közül három éve száműzött, idén visszatért Csao Hszin-tunggal (angol átiratban Zhao Xintong) játszik, aki amatőr státusban kezdte meg a vb-t, a selejtezőből indulva jutott el egészen a döntőig. Williamsnek persze nem kell bemutatni a 28 éves kínait, akiről Ronnie O’Sullivan néhánya napja megjósolta, három éven belül világbajnok lesz. Vagy inkább három napon belül…
Alig várom, hogy játszhassak Csao ellen. Tizenkét éves volt csupán, amikor egy kínai bemutatótornán játszottam ellene. 1-1-es állásnál lökött egy 130-at és 138-at és így 3-1-re legyőzött… Most, 16 év múltán ellene játszom a világbajnokság döntőjében. Boldog vagyok, hogy itt lehetek
– elevenítette fel emlékeit Csaóról az 50 éves klasszis.

Mik az esélyek a történelmi sznúker-vb döntőjében?
Nehéz megjósolni, mik az esélyek a döntőben, nagy kérdés, hogy Mark Williams képes lesz-e ismét végig összpontosítani egy maratoni mérkőzésen. Az életkora mindenképpen Csao Hszin-tung (Zhao Xintong) mellett szól. Judd Trump mindenesetre letette a voksát.
– Láttam a másik elődöntőt, és úgy gondolom, ha Mark ugyanolyan színvonalon játszik, akkor kétségkívül ő fog nyerni. Remélem, hogy ugyanígy játszik majd, és ha hozzá a formáját, akkor azzal Csao nem tud mit kezdeni. Remélem, hogy szoros mérkőzés lesz, ez lenne jó a sznúker számára. Egy régi harcos és egy ifjú titán összecsapás – fogalmazott Trump. Aki sportszerűen nem keresett kifogásokat, hozzátette, jól játszott az elődöntőben, de Mark Williams nála is jobb volt.
A 2025-ös döntő mindenképpen történelmi, hiszen korábban egyszer sem fordult elő, hogy két balkezes játékos találkozott volna a fináléban. S persze még kínai világbajnoka sincs a sportágnak.
Sznúker-világbajnokság, elődöntőkRonnie O’Sullivan–Csao Hszin-tung 7-17 A Mark Williams–Csao Hszin-tung döntő vasárnap 14.00-kor kezdődik. |
Az utolsó frém a Mark Williams–Judd Trump mérkőzésen:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!