Wladár Sándor újabb öt évre kaphat felhatalmazást az úszók elnökeként

Öt év után ma tisztújító közgyűlést tart a Magyar Úszószövetség, amelyen az egyedüli elnökjelölt a 2017 óta hivatalban lévő Wladár Sándor, akinek az elnöksége alatt ragyogott fel Milák Kristóf csillaga, ám épp miatta került többször is szorult helyzetbe az utóbbi időben. A Wladár vezette szervezet sikeres nyolc évre tekinthet vissza: hazai rendezésű világversenyek, az Úszó nemzet program és az a tény, hogy az Egerszegi-korszak óta a tavalyi párizsi olimpián volt először három aranyérmes úszónk.

2025. 05. 28. 5:27
Wladár Sándor (balra) a Magyar Úszó Szövetség elnökeként Milák Kristóf olimpiai győzelmét ünnepli tavaly Párizsban Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Wladár Sándor az egyedüli elnökjelölt

Tavasszal lehetett hallani arról, hogy lehet kihívója Wladárnak, de végül senki sem lépett: a MÚSZ tájékoztatása szerint a mai tisztújító közgyűlés előtt ugyanazok a jelöltek az elnöki és alelnöki posztokra, akik az elmúlt öt évben irányították a szövetséget, azaz Wladár Sándor elnök, Becsky András általános alelnök és Selmeci Attila szakmai alelnök.

Wladár elnöksége idején a 2019-es világbajnokság és a tavalyi párizsi olimpia is rég nem látott sikert hozott. Előbbi öt arannyal, utóbbi pedig három különböző olimpiai bajnok úszóval (Milák, Kós Hubert, Rasovszky Kristóf) örvendeztette meg a magyarokat. Mindkettőre az Egerszegi Krisztina nevével fémjelzett korszakban volt példa ezt megelőzően legutóbb: öt vb-arany az 1991-es perth-i viadalon született, három olimpiai bajnok úszónk pedig az 1996 atlantai játékok óta először tavaly volt.

A sportsikerek mellett a hazai rendezésű világversenyek, élükön a 2022-es nagymedencés és a tavalyi rövid pályás vb-vel, valamint az óvodai és iskolai úszásoktatást felvirágoztató Úszó nemzet program beindítása tartozik a Wladár vezette MÚSZ legnagyobb eredményei közé.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.