Ebből baj lesz: a Paks ellenfele lerománozta Böde Dánielt

Kedd délután óta ismert, hogy a Paks az Európa-liga selejtezőjének első körében a kolozsvári CFR-rel találkozik. A román sportsajtó is foglalkozott a témával, ugyanakkor akkorát tévedett Böde Dánielről, amekkorát még nem láttunk.

2025. 06. 17. 21:33
Böde Dániel nem várt hírt kapott Romániából
Böde Dániel nem várt hírt kapott Romániából Fotó: MTI/Illyés Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedden az UEFA kisorsolta az Európa-liga selejtezőjének első fordulóját, ahol a Böde Dánielt is foglalkoztató Paks a kolozsvári CFR együttesével találkozik majd. A Magyar Kupa-győztes együttes július 10-én hazai pályán kezd, majd egy héttel később utazik Romániába. 

Böde Dániel együttese, a Paks a Magyar Kupa-győzelem okán indulhat az Európa-ligában
Böde Dániel együttese, a Paks a Magyar Kupa-győzelem okán indulhat az Európa-ligában. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Böde Dániel kapcsán hatalmas öngólt lőtt a román sajtó

A kolozsvári együttes tulajdonosa, Ioan Varga elégedett az ellenféllel, és elárulta, melyik csapatot szerették volna minden áron elkerülni.

– Láttam, hogy a Pakssal kerültünk össze. Ez egy megfelelő ellenfél számunkra, jó esélyünk van a továbbjutásra. Nehezebb lett volna, ha az Aktobe ellen kellett volna játszanunk. Először is azért, mert az egy hosszabb út lett volna, és egy olyan rivális, amelyről kevesebbet tudunk. 

Remélem, hogy a Paks ellen továbbjutunk, és ez lesz az első lépés az Európa-liga csoportköre felé.

A román sajtó az uborkaszezonban nem tulajdonított nagy figyelmet a sorsolásnak, ugyanakkor a cluj24.ro egy rövid cikkben foglalkozott a magyar együttessel. Talán jobb lett volna, ha nem teszi…

A szomszédos ország csapatában csak magyar játékosok vannak, köztük a román származású Böde Dániel, aki soha nem játszott Romániában

– olvasható a portál cikkének első mondatában.

Mi – és vélhetően az egész magyar sportsajtó – nem tudunk arról, hogy a 38 évesen gólkirály Böde bármilyen szálon is kötődik Romániához. 

Böde Dániel sem tudja hova tenni ezt a kijelentést
Böde Dániel sem tudja hova tenni ezt a kijelentést. Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly

Bognár Györgyék nehéz helyzetben

A Paks egyébként nem számít a párharc esélyesének – kiemelt sem volt –, a kolozsváriak háromszor a BL-ben jutottak fel a főtáblára (2008/09-es, 2010/11-es és 2012/13-as idényben), kétszer az Európa-ligában (2013/14-es és 2020/21-es évadban), egyszer pedig a Konferencialigában (Kl) (2022/23). Mindeközben az NB I bronzérmese az előző idényben állt a legtovább talpon, amikor a Kl rájátszásáig menetelt, de ott a cseh Mladá Boleslav kiejtette 5-2-es összesítéssel.

Amennyiben a Paks kiesik a román gárda ellen, akkor ismét a harmadik számú kupasorozatban találná magát, ahol három párharcot kellene aztán megnyernie a főtáblára kerüléshez. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.