Hét gólt kapott a magyar kapus a Konferencialigában, áll a bál Romániában!
Nem akármilyen meccset hozott a svéd Häcken és a kolozsvári CFR összecsapása.
Nem akármilyen meccset hozott a svéd Häcken és a kolozsvári CFR összecsapása.

Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.

Dan Petrescu a játékvezetőt is elővette a háromgólos győzelem után.

A hazai drukkerek is bizonyították, hogy a Paks nem szokványos ellenfélként lépett pályára a kincses városban.

A Paks edzője bízott is, meg nem is Vécsei Bálintban a 11-esnél.

Bognár György együttese még csak az El-ből esett ki, a Konferencialigában a Maribor ellen folytathatja.

Nelutu Varga továbbjutást remél, Dan Petrescu, a Chelsea-t is megjárt vezetőedző azonban nehéz mérkőzésre számít.

A múlt héten megsérült két játékos közül Lenzsér Bence nem utazott el a kerettel, Vas Gábor viszont játékra kész.

Bognár György csapata a nehézségek dacára biztató eredményt ért el a visszavágóra.

A 0-0-s végeredmény az első félidő alapján a paksiakra nézve hízelgő, de a második játékrészben nyerhettek volna.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szürreális események árnyékolják be a kampányt.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

Megrázó képsorok!

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.