Májusban a kínai vb-válogatón 200 pillangón olyan idővel nyert a mindössze 12 éves Jü Ce-ti (Yu Zidi), amivel tavaly felnőtt világbajnok lett volna. Mondani sem kell, már ezzel felhívta magára a figyelmet. Most a világbajnokságon sportág egyik megdönthetetlennek hitt rekordját adta át a múltnak. Mióta a dán Inge Sorensen bronzérmet nyert 200 méteres mellúszásban az 1936-os olimpián, nem került 12 éves lány ilyen közel világverseny dobogójához. A kínai versenyző úgy lehet ott a felnőtt vb-n, hogy közben a romániai junior viadalon nem indulhat el, mert ahhoz még túl fiatal. A nemzetközi szövetség még 2015-ben hozott új szabályokat, miután akkor Bahreint egy tízéves lány is képviselte a kazanyi világeseményen. Az új előírás szerint az alsó korhatár 14 év az úszó-világbajnokságon, de a „kiemelkedő tehetségek” esetében kivételt tesznek.

Hat századmásodpercre a vb-éremtől
Jü Ce-ti a vasárnap rajtoló medencés úszóversenyeken már az első nap a rajtkőre állt 200 vegyesen. A délelőtti előfutamban 2:11.90-es idővel a 15. helyen jutott tovább a középdöntőbe. Ezt követően a kínai sikerrel vette a következő kört is: a nyolcas pályáról a futamában ötödik lett, összesítésben a hetedik helyen jutott be a döntőbe.
Az ideje pedig a felnőttbajnokságon úszottnál is jobb volt: 2:10,22 perc.
Jöhetett a hétfői döntő, ahol a 12 éves úszó a negyedik helyen zárt a 200 vegyes fináléjában, és mindössze hat századmásodpercre volt attól, hogy a világbajnokságok történetének legfiatalabb éremszerzője legyen.
Még két számban versenyez a 12 éves úszótehetség
A szingapúri úszó-világbajnokság szerdai napján a 200 pillangó számában ugrott medencébe, és az ötödik legjobb idővel jutott a magyar idő szerint szerda délutáni középdöntőbe. Augusztus 3-án, vasárnap még 400 méter vegyesen is úszik, ahol az ellenfelei között szerepel Mihályvári-Farkas Viktória és Jackl Vivien is.
Gyanakodva fogadják az eredményeket
- A 2020. december 31. és 2021. január 3. között megrendezett sicsiacsuangi meghívásos versenyen 23 kínai úszó tesztje lett pozitív a tiltott trimetazidin (TMZ) gyógyszerre, de az eredményeket végül nem hozták nyilvánosságra.
- Tavaly július 30-án a New York Times arról számolt be, hogy két kínai úszó, akik közül az egyik a párizsi olimpián is versenyzett, 2022-ben pozitív eredményt produkált egy anabolikus szteroidra, egy tiltott teljesítményfokozó anyagra, de miután a kínai doppingellenes hatóságok felmentették őket, szankciók nélkül folytathatták a versenyzést.
Ez csak két példa a közelmúltból.
A számos doppingbotrány miatt folyamatosan gyanakvással fogadják a kínaiak medencében nyújtott teljesítményét. Jü Ce-ti sem kivétel ezalól.
A holland De Telegraaf és a francia L'Équipe is arról írt, hogy a 12 éves úszó teljesítményét rengetegen csodálják, de legalább ennyien kritizálják is abból a szempontból, hogy kételkednek annak tisztaságában.