Ha van bokszoló, akire illik a balhés jelző a profi boksz világában, az nem más, mint a három súlycsoportban – pehely-, nagypehely- és könnyűsúly – is vb-címig jutó Tank becenévre hallgató bunyós. Gervonta Davis (30-0-1, 28 KO) jelenleg a WBA könnyűsúlyú világbajnoka ha éppen szabadlábon van, akkor egészen pazar dolgokat tud a szorítóban művelni. Súlyához képest irtózatos ütőerővel rendelkezik, amit igazol a Premierboxingchampions.com szakportál szerint a profi ökölvívás tíz legnagyobb KO-ja közül kettő is – Rolando Romero (16-2, 13 KO) és Leo Santa Cruz (38-2-1, 19 KO) ellen – s Tank nevéhez fűződik.

Gervonta Davis rendszeresen verte gyermekei anyját, börtönben is ült már emiatt
Sajnos azonban a harmincéves amerikai ökölvívó a nyugat-baltimore-i Sandtown-Winchester közösségben nőtt fel, amely a város fekete foltja, a bűn kerülete volt. Noha korán elkezdett bokszolni, a gyermekkora árnyéka mindvégig rávetődött. Eddig hatszor tartóztatták le:
- verekedés,
- balesetokozás
- és családon belüli erőszak miatt ült már börtönben
Legutóbb már a ringben sem volt a régi, hiszen csak a pontozók jóindulatának köszönhette, hogy megúszta döntetlennel a Lamont Roach (25-1-2, 10 KO) elleni címmeccset. Maga a Tank sem titkolta, csalódáskeltő volt a produkciója, ám úgy véli, nem Roach bokszolta túl a ringben, hanem ő teljesített önmagához képest gyengén.
Most viszont nem teljesített gyengén volt barátnője ellen, aki egyben gyermekei édesanyja is.
Már nem először bántalmazta Tank a nőt, a korábbi rendőrségi jegyzőkönyvek szerint Davis és a nő között korábban körülbelül tíz dokumentálatlan fizikai összetűzés is történt, legutóbb 2022 decemberében.
A mostani, június 15-én történt bántalmazás viszont dokumentálva lett. A bokszoló az apák napján ment a gyermekeiért, ám összekapott a gyermekek anyjával, akit többször is megütött: fejbe ütötte őt, majd arcon is csapta, és a nő ennek következtében elesett.
A nő kórházba, a Tank börtönbe került
A sokadszorra bántalmazott nőnek sikerült épségben elhagynia a helyszínt, viszont később orvosi ellátást vett igénybe egy helyi kórházban. A WBA könnyűsúlyú világbajnoka viszont ezúttal sem úszta meg a bántalmazást, ugyanis az esetet követően majd egy hónappal a rendőrség letartóztatta Davist Miami Beachen, mégpedig könnyű testi sértés vádjával.
Azóta Tank 10 ezer dolláros óvadék ellenében elhagyhatta a Turner Guilford Knight büntetés-végrehajtási központot, ám könnyen visszakerülhet a rácsok mögé, ugyanis a bírósági meghallgatását július 29-ére tűzték ki.
A legutóbbi, Lamont Roach elleni címvédése, amikor a Tank csak a pontozók jóindulata miatt maradt világbajnok: