Dudás Miklóst vérző fejjel láthatta egy szemtanú
Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.
Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

Újabb megrázó részletek a világbajnok kajakozó halálával kapcsolatban.

Egy balhorogtól Cinkarának eltört a nyakcsigolyája és vérömleny keletkezett az agyában.

A Klicsko fivéreknek 100 millió dollárt ajánlottak, ha bunyóznak egymás ellen.

David Benavidez hét menet alatt elintézte Anthony Yarde-t, és keresi következő áldozatát.

A 38 éves gyógyszerészeti kutató a WBA atomsúlyú profi világbajnoka lett.

David Benavidez 13 évesen már 125 kilót nyomott, és edző édesapjának és a sportnak köszönhetően ma már a 79 kilósok között osztja a pofonokat.

Négy éve szerepel a világbajnokságon, kétszer az Év újonca lett, idén pedig megszerezte a vb-címet.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Wilfred Benitez 17 évesen és 176 naposan nyerte el kisváltósúlyban a WBA vb-övét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.