A Chelsea már a harmadik brazil csapat ellen játszott a klubvilágbajnokságon a kedd esti elődöntőben. Miután a Flamengo ellen 3-1-re kikapott, majd a negyeddöntőben a Palmeiras ellen 2-1-re nyert a londoni csapat, az elődöntőben a Fluminense sem jelentetett akadályt. Enzo Maresca együttese megállította a torna meglepetéscsapatát, méghozzá friss igazolása, Joao Pedro remekbeszabott duplájával, a brazil a nevelőklubját keserítette. Előbb a 18. percben egy kiváló tekeréssel, majd az 56. percben egy óriási bombával talált be a debütáns. A Chelsea a klub-vb első döntőse, a fináléban a Real Madrid–Paris Saint-Germain párharc győztese lesz az ellenfele.

Hatszázmillió font után megvan a Chelsea embere?
Mióta megérkeztek az amerikai tulajdonosok a Chelsea-hez, nem igazán sültek jól el a klub támadó igazolásai. Az elmúlt években bőven lehet példát találni olyan transzferekre, amelyek finoman fogalmazva nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Csak hogy néhány példát említsünk a teljesség igénye nélkül: Joao Félix, Aubameyang, Mudrik, Nkunku, Sterling, Nicolas Jackson, Pedro Neto, Madueke. Több mint 600 millió fontot költöttek a londoniak támadók szerződtetésére az elmúlt három évben.
A legutóbbi, idei nyári szerzemények között szerepel Liam Delap és Joao Pedro, akik ebben az idényben megküzdhetnek a bizalomért és a kezdő pozícióért. Egyelőre, már egy meccs után a brazil tűnik befutónak, az angol posztriválisa pedig hoppon és a padon maradhat.
Ez egy álom volt, szerintem nem alakulhatott volna jobban. Boldog vagyok, hogy megszerezhettem az első góljaimat Chelsea-mezben
– mondta Joao Pedro a mérkőzés után.
Ódákat zengenek Joao Pedro debütálásáról
Nemcsak a gólok miatt, de az összjátéka, a passzai, a pályán való látása miatt is, ez egy kiváló, komplett produkció volt tőle
– fogalmazott a DAZN csatornáján a Real Madrid korábbi szélsője, Gareth Bale. A walesi kiemelte, hogy Joao Pedro jó úton halad, már most látható, hogy mire képes.
A korábbi angol válogatott támadó, Callum Wilson is csatlakozott a brazil támadót dicsérők táborához.
Már most óriási önbizalommal játszik. Micsoda igazolás lehet belőle
– jegyezte meg.