A Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) nyáron alapításának századik évfordulóját ünnepli, és ez alkalomból augusztus 16-án egész napos gálát rendez a Hősök terén. A grandiózus rendezvényen – amelyet minden érdeklődő ingyen tekinhet majd meg – a sportág hazai legnagyobbjai, többek között az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok Kovács Kokó István is részt vesz. A rendkívül népszerű Kokó lapunknak elárulta, a magyar és a nemzetközi ökölvívás legendái, valamint a sportág amatőr és profi részlegének legfontosabb vezetői ott lesznek a gálán, amelyen lesznek véresen komoly összecsapások, illetve nagyon barátságos, inkább bemutató jellegű „küzdelmek”.

Kovács Kokó István a 2002. április 20-i visszavonulása óta először bokszol újra a ringben
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke elmondta, a magyar ökölvívás elmúlt ötven évének legnagyobbjai valamennyien ott lesznek augusztus 16-án a Hősök terén, és valamennyien szorítóba is lépnek.
Néhány név közülük
- Erdei Zsolt,
- Balzsay Károly,
- Kótai Mihály,
- Szellő Imre,
- Alvics Gyula,
- Isaszegi Róbert,
- Bacskai Balázs,
- Lakatos Pál,
- Bedák Zsolt
- és Váradi János.
A legidősebb bunyós, aki ismét kesztyűt húz, az a 78 éves Vadász Vince lesz, de ott lesz az ökölvívó berkekben csak Kampi bácsinak becézett 72 esztendős Nagy József is, aki annak idején a montreali olimpián az 5. helyen végzett, míg egy évvel korábban, az 1975-ös katowicei Eb-n ezüstérmes lett.
– Én is ringbe lépek, mégpedig az új világszervezet, a World Boxing holland elnöke, Boris van der Vorst ellen. Összesen három menetet küzdünk egymással, egy menet pedig másfél percig fog tartani.
Én egy szavatartó ember vagyok, és amikor 2002. április 20-án bejelentettem, hogy vége a pályafutásomnak, azt komolyan gondoltam, egyszer sem tértem vissza. Ám ez az alkalom egy tisztelgés lesz a sportágunk iránt, így Madárral és Balzsay Karcsival újra átérezhetjük majd egy kicsit, milyen is bokszolni a ringben – fogalmazott Kokó.
Olimpiai, világ-, és Európa-bajnokunk alapkondija rendben van, hiszen több mint húsz maratont és hat Ironmant teljesített az elmúlt években, ám az ökölvívó mozdulatokat azért pár edzéssel fel kell idéznie. Mint elárulta, a gáláig egy-két alkalommal azért lemegy az edzőterembe gyakorolni.