Kétszáz méteren éppenséggel újra lesz magyar riválisa, méghozzá másik párizsi olimpiai bajnokunk: Kós Hubert. Marchand őt persze nagyon jól ismeri, hiszen nap mint nap együtt készülnek Bob Bowman felügyelete mellett. Kós 2022-ben Európa-bajnok volt 200 vegyesen, aztán amikor elkezdett Bowmannel dolgozni, a hátúszás felé fordult, abban lett világ- és olimpiai bajnok. Most először fordul elő, amióta Bowman úszója, hogy világversenyen Marchand ellen úszhat a régi fő számában, 200 vegyesen.
Természetesen ez is szóba került a két klasszis úszó között a vb nemzetközi sajtótájékoztatóján egy nappal a rajt előtt.
Léon Marchand tudja, hogy olimpiai bajnokunk mire képes
Marchand az MTI szerint elmondta, hogy nagyon várja már a Kós elleni csatát, hiszen az edzéseken látta, mire képes magyar riválisa, aki különösen az első százon nagyon erős.
Kós pedig viccesen megjegyezte, hogy ha fogadnia kellene, a francia győzelmére tenné a pénzét, ugyanakkor jó érzés neki, hogy hosszabb idő után újra megmérettetheti magát abban számban, amelyben 2022-ben Európa-bajnoki címet nyert.
Marchand azért figyelmeztette is Kóst, meg persze az összes riválisát, hogy talán lazábbra vette a Párizs óta eltelt időszakot, de nagy dolgokra készül Szingapúrban is.
– Azt mondanám, hogy ez a vb a játékba való visszatérésem. Elég jó évem volt a pihenéssel, a visszatéréssel és azzal, hogy időt hagytam magamnak rá. Izgatottan várom a világbajnokságot, és minden egyes versenyemen egyéni csúcsokat akarok úszni. A következő években pedig újabb világcsúcsokat szeretnék.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!