Elek Gyula szemével
Elek Gyula az Elektromosból másnap, 1956. október 22-én igazolt át a Kinizsibe, így a döntőt ő is a nézőtérről figyelte.
– Már csak néhány másodperc volt hátra, amikor a Fradi játékosai a Meteor térfelén elvesztették a labdát, indultak visszafelé, amikor mögöttük a Meteor nagy vagány, de jó szemű edzője, Karaffa Béla szó szerint belökte a pályára szabálytalanul a hetedik mezőnyjátékosát, aki átvette a labdát, és megszerezte a Meteor 11. gólját. Ez elvben a bajnokság megnyerését jelentette. Csakhogy elszabadult a pokol! A szurkolók kiabálni, fenyegetőzni kezdtek, az emberek egymással veszekedtek. S bár tettlegességet nem fedeztem fel, a szokatlanul nagy szurkolótábor felborította a vörös drapériával letakart asztalt, és a csillogó aranyérmek a porba hullottak. Díjátadásról már szó sem lehetett – nyilatkozta egykor lapunknak a Fradi későbbi legendája, a mostani csarnok névadója. – Az októberi mérkőzésen én csak szurkolóként szorítottam jövendő társaimnak, nem sejtve, hogy sohasem fogom magamra ölteni a Kinizsi piros-fehér mezét. 1956. december végén ugyanis, a Ferencvárosi Torna Club zöld-fehér mezében szerepeltem először a TF csarnokában rendezett négyes tornán.
Som Ferenc így élte meg 1956. október 23-át
– Amikor megtudtuk, hogy hét napon belül újra kell játszani a meccset, örültünk, beszélgettünk, ettünk-ittunk. Egyszer csak marha nagy zajt hallottunk kívülről, akkor már jött a nagy tömeg végig a Sztálin úton, kifelé a Hősök tere felé, a Sztálin-szobor irányába – mondta korábban Som Ferenc a napra pontosan hetven évvel ezelőtt, az ÉDOSZ Sztálin úti kultúrházában átélt eseményekről.
