Címzetes bajnok

Somogyi Miklós a kilenc 1984-es olimpiai aranyérmesünk egyike. Ami persze jóindulattal is csak féligazság, hiszen az úgynevezett Barátság-versenyeken győzött a pálya-kerékpározás pontversenyében. Nem bánkódik emiatt, inkább azt emeli ki, hogy ennek köszönhetően dolgozhat a mai napig szeretett sportágában.

Ezzel a kerékpárral nyerte meg a Barátság-versenyeket, a Millenáris pedig hozzátartozik az életéhez Fotó: Mirkó István

– Á, nagydarab, kövér gyerek voltam. De szerettem bringázni. Máig bennem él egy meghatározó gyerekkori emlék. Tátralomnicon kirándultunk a szüleimmel, ködös, kellemetlen idő volt, s egyszer csak megjelent egy csapat kerékpáros, amint tekertek felfelé. Lenyűgözött. Különben is szerettem a Városligetben biciklizni, ezért jelentkeztem a Tipográfiába. Sokáig nem is volt különösebb tervem a kerékpározással, eljártam edzésekre és versenyekre a magam örömére. Tanzánia hozta meg a változást.

Ezzel a kerékpárral nyerte meg a Barátság-versenyeket, a Millenáris pedig hozzátartozik az életéhez
Fotó: Mirkó István

– Micsoda?

– Igen, Tanzánia. Apám fejlesztőmérnök volt az Ikarusnál, s két évet Tanzániában volt kiküldetésben. Ez egyfelől nekem azzal járt, hogy semmit sem éreztem a szocialista bezártságból, ugyanis ha mentünk vagy jöttünk, egy hetet eltöltöttünk valahol Európában, jellemzően Rómában. Mondhatom, ez igényemmé vált, s kerékpárosként később is járhattam a világot. Másfelől azt a két évet ma úgy jellemeznék, hogy aktív vakáció. Kedvemre kerékpároztam keresztül-kasul az országban, s bejártuk az ismert természeti szépségeket a Kilimandzsárótól a Ngorongoróig. S persze sokat búvárkodtam. Ettől hihetetlenül megnőtt a vitálkapacitásom. Már itthon stopperrel lemértem, három percet is kibírtam víz alatt.

– A profi kerékpározással sohasem kacérkodott?

– Akkor még nagyon szigorúak voltak a szabályok. Aki csak egy versenyen elindult, azt örökre kitiltották az amatőr versenyekről, így az olimpiáról is. Ezt persze én sem kockáztathattam meg. Több klasszissal, így például Olaf Ludwiggal, Abduzsaparovval, Cipollinivel és Jaskulával én is tekertem együtt. Felvettem velük a versenyt. A háromhetes körversenyeket valószínűleg akkor sem erőltettem volna, ha lett volna rá esélyem. Az időfutamot viszont nekem találták ki, s az egynapos, egyhetes versenyeken így is megálltam a helyem. S persze sokat mentem pályán. Aki megcsinálta az 1001 körös berlini versenyt a 171 méteres pályán, az mindent tudott kerékpározásból.

– Akkoriban a dopping még nem fenyegette a sportágat?

– Biztosan, de engem nem érintett. Azt ettem, amit adtak. Reggelire négy tükörtojás, banán, sportszelet, amivel kitekertem a világból. 1986-ban mégis megbüntettek. Megvonták a kalóriapénzünk, mert tésztát ettünk. Így osztoztunk a futballisták mexikói kudarcában.

– A mai versenyzők teljesítményét látva nem hitetlenkedik?

– Nem. Fejet hajtok előttük. Tudom, hogy népszerű Armstrongot ócsárolni, de véletlenül vagy csak tiltott szerekkel nem lehet hétszer Tour de France-ot nyerni. Az idei Girón is láttam eszméletlen dolgokat, Nibalit például, aki esőben, lejtmenetben néhány kilométer alatt lefaragott húsz másodperces hátrányt. Kissé álszent a doppingellenes harc, miközben a tévé tele van az olyan reklámokkal, hogy ezt vedd, azt kend magadra, s akkor jobban bírod, egészségesebb leszel. Különben sem a csúcsversenyzőkre veszélyes a dopping, akik mögött ott állnak a professzorok. Hanem az amatőrökre és azokra, akik képesség híján akarnak betörni a legjobbak közé.

– S az úgynevezett e-dopping, a motoros kerékpár mekkora veszély?

– Kipróbáltam, jó móka, de döntsük el, hogy kerékpározni vagy motorozni akarunk. Ettől függetlenül a feltalálója, Varjas Pista nagy koponya és nagy zsivány, én is ismerem.

– Egyre rangosabb a Tour de Hongrie, jövőre nálunk lesz a Giro rajtja. Beindulhat ettől Magyarországon a kerékpáros-őrület?

– Nincs más út, modern módszerekkel, a média segítségével kell növelni a kerékpározás népszerűségét. S olyan központokra lenne szükség, ahol a szülők is meglelik a maguk örömét, spinningezhetnek vagy görgőzhetnek, majd kulturáltan lefürödhetnek, szaunázhatnak, mialatt a gyerekük edzésen teker. Sajnos puhányak a mai gyerekek, és sok minden elvonja a figyelmüket. De aki keresi a kihívást, annak itt a helye. Én úgy tanultam régen, két igazán kemény sportág van: az ökölvívás és az országúti kerékpározás. Szerintem ez ma sincs másként.