Ők kapják a Magyar Filmakadémia aranyérmét
Kiemelkedő életműveket díjaznak.
Kiemelkedő életműveket díjaznak.

Az egykori profi nehézsúlyú világbajnok bokszoló érmére a szomszéd garázsában bukkantak rá.

A hazai rendezésű U23-as ökölvívó Európa-bajnokságot két arannyal és egy ezüstéremmel zárta a magyar válogatott.

A magyar szakképzés tudása, módszertana és felkészültsége világszínvonalú.

MÉLYSZÁNTÁS – Amikor kimondtam Balczó András nevét, megtapsoltak.

Hét arannyal térhet haza a magyar csapat Milánóból.

A Kiss Ágnes, Nagy Bianka, Opavszky Réka és Csorba Zsófia alkotta egység maga mögé utasította a teljes mezőnyt.

Megállíthatatlan volt a szám korábbi vb-bronzérmese és olimpiai negyedik helyezettje.

A veszprémiek a hajrában nem adtak esélyt a Szegednek a győzelemre.

A 36. bajnoki cím ünneplése nem múlt el különleges pillanat nélkül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.

Az ukrán külügyminiszter az EBESZ elnökével tárgyalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.