Nagy csapat a mi kis pentatlonközösségünk. A sportág Trianonja óta meg különösen. Bő esztendeje indult az öttusamúzeum nevezetű találkozósorozatunk; emlékezni jövünk össze arra az igazi, régi öttusára, amitől a tavalyi nyáron kellett elbúcsúznunk. Nem tudunk megbékélni, hogyan juthatott erre a végre Pierre de Coubertin báró modern pentatlonja. Éppen ő, az újkori olimpiák életre hívója álmodta meg a legendás öttusát: „Kell legyen egy sportág, amely a férfiasság mintaképe.”
Így született a pentatlon: lovaglás, vívás, lövészet, úszás, futás. Megdöbbentünk, amikor a nemzetközi szövetség úgy határozott: a 2024-es olimpia után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak. (Helyére valami testidegen fals ugribugri került.) Számított is az évszázados hagyomány, az olimpiai eszme, Coubertin szelleme, a versenyzők könnye… A brutális jelenkornak útjában volt a meleg tekintetű, kócos sörényű öttusaló, száműzte hát. Erdőből a madárdalt. Bánatos-dacosak ezek az összekapaszkodások, teli Nem, nem, soha! érzéssel.
Míg a régi történeteket meséljük, fotókat nézegetünk, sokunk tekintete bepárásodik.
Balczó András, aki egészségi állapota miatt már nem tud eljönni, mindig szóba kerül.
A sportlapnál, ahol a hetvenes években dolgoztam (úgy is, mint az öttusa „szakírója”), már kezdő slapajként egyvégtében Balczó sarkában jártam egy „mélyinterjúért”, ám ő a világért sem állt kötélnek, holott igazán jóban voltunk. Korábban éveken át egy mezőnyben versenyeztünk, igaz, ő a csúcson tündökölt, én a sűrűben kínlódtam. – Amit elmondanék, azt úgysem írhatod meg – hárított szelíden. – Akkor meg minek? – Végül is igaza volt. Az akkor már visszavonult, „istenes” Balczónak még a nevét se nagyon lehetett leírni akkortájt a sportlapnál. Versenyzőként sem hordta tenyerén a kommunista sportvezetés, csak hát mit tehetett egy legendával szemben…
Mindig a saját útját járta. Bár Kósa András Küldetés című filmjében – 1977-et írunk – azt mondja: még az uniformizált rendszerben is van lehetőség az önmegvalósításra. Igaz, csak addig, míg az betuszkolható a közösség keretei közé. Baj akkor lehet, ha a rendszer rájön: a sikerhez vezető út megtételéhez a belső erőt nem a materializmusból meríted, hanem a hitből. No, nem is ment sokáig a film akkoriban, Aczél György főideológus levetette a műsorról. Pedig minden előadás végén állva tapsolt a közönség. Hogyan is maradhatott volna vásznon egy olyan vallomásfilm, amelyben a főhős azt mondja: „A Biblia mindig nálam volt, versenyeken, edzőtáborban, külföldön…”
