Földrengés hátráltatta a magyar kajak-kenusokat Tokióban

A királyi számban, K–1 1000 méteren aratott kettős győzelem másnapján Kopasz Bálint és Varga Ádám ismét vízre szállt az olimpia kajak-kenus versenyén, szerdán kettesben az előfutamokban lapátoltak. Kopasz Nádas Bencével futamgyőztesként került az elődöntőbe, Varga Béke Kornéllal viszont lelazsálta az előfutamot, hogy szokja a pályát, s csak a reményfutamból ment tovább. A szerdán vízre szállt valamennyi magyar egység továbbjutott, pedig a felkészülés nem volt zavartalan, szerdára virradóra földrengést észleltek a szállásukon.

2021. 08. 04. 6:41
NÁDAS Bence; KOPASZ Bálint
Nádas Bence (elöl) és Kopasz Bálint kezd összecsiszolódni Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nem gondolkodtam azon, hogy milyen nagy dolgot vittem véghez tegnap. Párosban is szeretnénk jó eredményt elérni Bencével. Igaz, jó néhány olyan páros van a mezőnyben, amely már évek óta együtt készül és remek eredményekkel büszkélkedhet. Ezzel együtt bizakodó vagyok, jó formát mutattunk az első pályánkon – nyilatkozott a K–1 1000 méter friss aranyérmese.

Jegyezzük meg, nem magától értetődő, hogy az olimpiai bajnok kettesben is remekel, a hazai olimpiai válogatón például Kopasz és Nádas simán, három másodperccel kikapott a Noé Bálint, Kulifai Tamás duótól. A Tokióban szerdán látott magabiztos pálya alapján bízhatunk benne, hogy összecsiszolódtak.

– Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy olimpiai bajnokkal megy K–2 1000 méteren. Tegnap délután a sikere után még kimentünk közösen edzeni, hogy még jobban összecsiszoljuk a párosunkat. 750 méterig nagyon jó utazósebességgel mentünk, aztán Bálint szólt, hogy engedjünk ki, mert magabiztosan vezetünk – tette hozzá Nádas Bence.

Béke Kornél és Varga Ádám három fő riválisától messze lemaradva, csak a szamoai egységet megelőzve negyedikként ért célba az előfutamban. Úgy tűnt, nem erőltették a versengést, s a reményfutamból is csak éppen, harmadikként eveztek tovább.

 

Kozáknak a rajt továbbra sem megy

 

Női K–1 500-on és Bodonyi Dóra is futamgyőztesként abszolválta az előfutamot.

– Ezúttal sem sikerült a rajtom, és nem mondom, hogy a versenyem tele volt erővel, de azért biztató volt. Szerettem volna nyerni, mert így remélem, hogy jobb sorsolást, könnyebb ellenfeleket kapok – mondta az ötszörös olimpiai bajnok, aki kedden párosban, Bodonyi Dórával bronzérmet szerzett.

– A szél most kevésbé erős, mint tegnap, viszont oldalról fúj, ezért nagyon nehéz elrajtolni, mert kifújja a hajót. Nem esett túl jól fizikailag, mert a páros miatt három napja nem eveztem egyest, mentálisan viszont nagyon rákészültem, nehogy meglepetés érjen – mondta aki kettesben negyedikként végzett Medveczky Erikával.

Csipes elárulta, hogy bár jól aludt, az éjszakája nem volt zökkenőmentes, mert a 25. emeleten laknak és hajnalban volt egy közel hatos erősségű földrengés, amelyet ők is éreztek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.