Úszásban a mai selejtezők utolsó magyarjait női 400 vegyesen láthattuk. Ebben a számban Mihályvári-Farkas Viktória és Hosszú Katinka együtt álltak a dobogón a májusi Európa-bajnokságon Budapesten. A háromszoros olimpiai bajnok a világ akkori legjobb idejével győzött, a 17 éves utódjelölt pedig holtversenyben a második helyen végzett mögötte.
Vajon csak taktikázott Hosszú Katinka? Bízzunk benne!
Mindössze a hetedik helyen jutott be a tokiói olimpia vasárnap hajnali döntőjébe Hosszú Katinka fő számában 400 vegyesen, amelynek selejtezőjében a 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória is megelőzte őt. Ez egyben azt is jelenti, hogy két magyarnak szurkolhatunk a fináléban.

Az olimpiai selejtezőben Mihályvári-Farkas a második futamban óriási hajrával a harmadik helyen végzett a japán Ohashi és az amerikai Flickinger mögött 4:35,99-cel. Ezután árgus szemekkel figyelhettük, hogy Hosszú milyen formában úszik a harmadik futamban, hiszen az amerikai válogatón például négyen is jobb időt értek el, mint ő az Eb-n.

A szám címvédőjeként a magyar klasszis nem tudott az első háromban végezni a futamában, amelyet a világ idei legjobb idejével rendelkező amerikai Emma Weyant nyert meg magabiztosan. Mögötte a brit Aimee Willmott végzett és a hajrában még a spanyol Mireia Belmonte is megelőzte Hosszút, aki 4:36,01-et úszott. Ezzel a hetedik helyen jutott be a döntőbe, tehát a hatodik legjobb idővel rendelkező Mihályvári-Farkas mögött.
Az a kérdés, hogy csak taktikázott-e Hosszú, hiszen hajnalban következik a döntő, és 400 vegyesen nem könnyű ilyen rövid idő alatt kétszer jól úszni. Erre a kérdésre csak a finálé végén kapunk választ.
Az úszás mai selejtezőiből Hosszún és Mihályvári-Farkason kívül Verrasztó Dávid jutott be a magyar idő szerint vasárnap hajnalban (3.30) kezdődő döntőkbe, ugyancsak 400 vegyesen, a negyedik legjobb idővel a férfiak között.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en