Kár a végéért, négy góllal kapott ki a Fradi a Barcelonától

Lesgólt rúgott, zúgó kapufát lőtt, álomszerűen kezdett a Nou Campban a Ferencváros, végül 5-1-re kikapott a Barcelona otthonában az első Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésén. Lionel Messivel nem bírt a Fradi védelme, megint a hatszoros aranylabdás húzta ki a slamasztikából a szemlátomást a csúcsformájától messze elmaradó csapatát. A Fradi kulturáltan tette a dolgát, a hajrára beszorította ellenfelét. Ezt illik megbecsülni, még ha pont nem is jár érte.

Szilágyi László (Barcelona)
2020. 10. 20. 23:05
null
Nyilas Elek 1995-ben szibntén 11-esből volt eredményes, huszonöt év utén Haratin is büntetőből lőtt gólt a BL-ben Fotó: Török Attila Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eljött a nagy nap, 1995. december 6., az Ajax elleni idegenbeli meccs után újra a Bajnokok Ligája csoportkörében játszhatott a Ferencváros. De még mielőtt a főszereplők kivonultak a gondosan fellocsolt Nou Camp gyepszőnyegére, a Barcelona és a Fradi vezetői megkoszorúzták a mindkét klubban szerepelt géniusz, Kubala László 2009-ben felállított szobrát. Josep María Bartomeu, a Barcelona első embere igazoltan maradt távol a megemlékezéstől, mert a családjában koronavírusos megbetegedést regisztráltak.

A két csapat lehetséges összeállításán bőszen csámcsogott a sajtó. Nem okozott különösebb meglepetést, hogy a Barcelonánál lesznek bűnbakjai a hétvégi, Getafe elleni vereségnek. Lettek. Ousmane Dembelé és is kimaradt a kezdőcsapatból. Jordi Alba kisebb sérülés miatt hiányzott (ne feledjük, a hétvégén El Clásico lesz), viszont ott volt a kezdő tizenegyben.

Szergej Rebrov is tartogatott meglepetéseket: a Ferencváros ukrán edzője kihagyta Lovrencsics Gergő csapatkapitányt. Myrto Uzuni neve viszont a meccskeretben sem szerepelt. A magyar bajnok nem indokolt, pedig észszerű magyarázat lehetett volna arra, hogy miért nem játszik. A Ferencváros a Dibusz – Botka, Blažič, Kovačević, Ćivić – Haratin, Sigér D., Laïdouni – Zubkov, Isael, Tokmac összeállításban vette fel a küzdelmet, a Barcelona a Neto – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Dest – Pjanić, F. de Jong – Trincão, Coutinho, Fati – Messi tizeneggyel állt fel az üresen kongó Nou Campban.

Nyilas Elek 1995-ben szibntén 11-esből volt eredményes, huszonöt év utén Haratin is büntetőből lőtt gólt a BL-ben
Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

A habfehér színben pompázó Ferencváros kezdte a meccset, a megilletődöttség legkisebb jele nélkül vagányan, főleg pontosan adogatott és ügyesen tartotta a labdát a Nou Campban. Ennek ellenére az első kapura lövést Messi mutatta be, de Dibusz könnyedén fogta a szabadrúgását. Neto viszont nem tudta védeni a 27. születésnapját a meccs napján ünneplő Nguen Tokmac lövését, kár, hogy a norvég szélső gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Pedig az akció közben szépen beültette a hintába Piquét. Egyik ámulatból a másikba estünk: Tokmac elegánsan készítette le a labdát Isaelnek, a brazil tíz méterről leadott bombája majdnem kettétörte a kapufát, a sajtóteraszig hallatszott a csattanás. Lesgól után kapufa a Barcelona otthonában… Aztán egy tizenegyes – a hazaiaknak. Messi szólózott a tizenhatoson belülre, Kovačević akasztotta. Dibusz jó irányba vetődött, de a sértett nem hibázott. A félidő hajrája a Barcáé volt: Messi – lesről – kapufát lőtt, majd De Jong löbbölt a Fradi-védelem mögé, Fati kapásból, csizmaszárral találta el a labdát, de az így is utat talált a kapuba. Kettő nulla, pedig nagyon nem így indult.

Eldőlt? Azt reméltük, hogy talán nem. Hat perc múlva már nem maradt kérdés: Messi huzogatta a labdát, majd Fatihoz passzolt, ő a háta mögött sarokkal adta tovább Coutinhónak. A brazil középpályás pedig egyből laposan lőtt a Ferencváros kapujába. Focisuli volt. Eldőlt. Volt még hátra bő fél óra, és megjött a játékkedve a Barcelonának, a Fradi csak pillanatokra volt képes megtartani a labdát. Olykor Tokmac elfutott, de már alig maradt erő a többiekben, hogy felérjenek a kapu elé. De a születésnapos még egyszer megvillant: Piqué csak szabálytalanul tudta szerelni a tizenhatoson belül. A Barca kapitánya piros lapot kapott, Igor Haratin pedig értékesítette a tizenegyest. Egy csapásra változott a forgatókönyv, végül egy kontra után é Dembelé is betalált, így lett 5-1 a vége.

Ha valaki azt mondja a meccs előtt, hogy a Ferencváros beszorítja az ellenfelét a Nou Campban, akár vezethet is a Barcelona ellen, alighanem kinevetik. Azt úgyis mindenki tudta, hogy előbb-utóbb Lionel Messi megindul. Megindult.

Bajnokok Ligája, G csoport: Barcelona–Ferencváros 5-1 (2-0), Nou Camp, zárt kapuk mögött. Gólszerző: Messi (27., 11-esből), Fati (42.), Coutinho (52.), Pedrí (82.), Dembelé (89.), illetve Haratin (70., 11-esből). A másik mérkőzésen: Dinamo Kijev–Juventus 0-2.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.