A német hajó, a veterán Max Hoff és az ifjú Jacob Schopf volt a verseny abszolút favoritja, ehhez képest a svédek végig vezetve győztek. Kopasz Bálint és Nádas Bence sokáig a harmadik helyen haladt, fél távnál a németek elé került, a hajrát azonban nem bírta eléggé, sajnos a csehek is bejöttek elé. A negyedik hely a minimális közös felkészülés mellett szép eredmény, kicsit több munkával és szerencsével érem is lehetett volna belőle.
Három negyedik hely, az egyikből igazán lehetett volna bronz
Kopasz Bálint közel állt ahhoz, hogy az aranyérme mellé egy bronzot is szerezzen az olimpián, a kettessel negyedik lett.

Az olimpiai bajnok Kopasz Bálint ezzel befejezte a versenyzést Tokióban, Nádas Bencének még hátra van a négyes.
– Nagyon boldog és elégedett vagyok – mondta Kopasz Bálint. – Hiba nem volt sem az előfutamban, sem a középfutamban, sem a döntőben. Gyönyörűen végigmentünk, dinamikusan. Az elmúlt két hónapban csak párszor ültünk össze, ez egy nagyszerű eredmény nekünk a többiekkel szemben, akik már évek óta együtt készülnek. Van jövője ennek a párosnak.
– Amikor nekikezdtünk a közös munkának, nem gondoltam volna, hogy negyedikek leszünk az olimpián – vette át a szót Nádas Bence. – Egyetértek, ebben a három ezer méterben nem tudtunk hibát találni. A döntőben jó volt a sebességünk, nem volt billenés, az oldalszél sem zavart minket. Nagyon boldogok vagyunk, ezt az eredményt nekem még fel kell fognom.
A magyarok csütörtöki kajak-kenus döntőket tehát egy-egy arany- (Tótka Sándor, K–1 200), ezüstéremmel (Csipes Tamara, K–1 500) zárták. Három negyedik hely (Csizmadia Kolos, K–1 200; Kozák Danuta, K–1 500; Kopasz Bálint, Nádas Bence, K–2 1000) is akadt. Mindig telhetetlen az ember, az egyikből igazán lehetett volna bronzérem.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en