„Próbáljátok csak meg elvenni az érmemet!”

Raven Saunders kiváló eredményt ért el az olimpián, ezüstérmet szerzett női súlylökésben. Szinte mindennel igyekezett felhívni magára a figyelmet, a dobogón bemutatott tüntetése miatt viszont bajba kerülhet.

2021. 08. 03. 10:16
Raven Saunders
Raven Saunders Fotó: Ina Fassbender Forrás: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a tokiói olimpia előtt enyhített a szabályain, minden korábbinál több lehetőséget adott a sportolóknak, hogy különböző gesztusokkal kifejezzék társadalmi álláspontjukat. Az amerikaiak súlylökőjének azonban még ez sem volt elég, Raven Saunders a dobogón is tüntetett, ahol ez továbbra is tilos.

Saunders a Fradi–Újpest rivalizálásra emlékeztető frizurájával, tánclépéseivel és a képregényhőst, Hulkot mintázó maszkjával is felhívta magára a figyelmet. Pedig akár a teljesítményét is hagyhatta volna, hogy beszéljen helyette, hiszen női súlylökésben 19.79 méterrel a második helyen zárt, megelőzte a versenyszám legendáját, a Tokióban negyedik olimpiai érmét begyűjtő Valerie Adamst is, csupán a kínai Kung Li-csiao ellen nem volt ellenszere.

Az amerikai azonban igazán a dobogón vetette el a sulykot, ahol tüntetésképpen két karját a magasba emelve, X betűt, pontosabban kereszteződést formált.

Saunders, Kung és Adams a dobogón Fotó: Ina Fassbender / AFP

– Azt a kereszteződést jelenítettem meg, ahol az elnyomott emberek találkozhatnak – mondta Saunders, aki szerint bőrszíne, meleg mivolta és a depresszióval való küzdelme miatt is az elnyomottak kategóriájába tartozik.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság előzetesen nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen szankcióra számíthatnak a dobogón tüntetők, de azt már jelezte a NOB, hogy vizsgálja Saunders esetét. A sportolót nem izgatja túlságosan a vizsgálat, utólagos nyilatkozataiból is egyértelmű, hogy fittyet hány az olimpia szabályaira.

– Próbáljátok csak meg elvenni az érmemet! Átszököm a határon, pedig nem is tudok úszni – fogalmazott cinikusan a közösségi médiában a 25 éves Saunders, aki szerint ő a generációját képviseli. – Végül is az egész nem izgat minket. Éljenek a feketék! Éljen az LMBTQ-közösség! Éljenek azok, akik a mentális egészségükkel küzdenek!

Az olimpiai dobogóról készült fotókon Kung és Adams így azzal szembesül, hogy mellettük van egy harmadik sportoló is a pódiumon, akinek egyáltalán nem az olimpia jár a fejében. Saunders azonban hangsúlyozza, hogy véleménye szerint vetélytársainak megadta a nekik járó tiszteletet, ezért nem demonstrált már a kínai himnusz alatt.

Utóbbival Kína haragját is magára vonta volna, így csak az a kérdés, hogy a NOB-tól mire számíthat. Utóbbi nagy nyomás alatt van, hiszen az olimpiai mozgalom számára fontos Egyesült Államok olimpiai bizottsága kiállt Saunders mellett, és ezt az álláspontját minden bizonnyal megerősítené súlyosabb büntetés esetén is. Ugyanakkor, ha Saunders tette következmények nélkül marad, akkor kiderül, hogy a NOB számára nem fontosak a saját szabályai.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.