Csodával határos módon élte túl a vérengzést + Videó

Kamarás Mihály atya az utolsó, aki az 1944-es délvidéki vérengzés idején szemtanúja volt rendtársai szenvedéseinek és halálának. A szerzetes rubinmiséje előtt nyilatkozott az MNO-nak.

Hírek jönnek, hogy az öreg ferences papot nagyon megverték! Agyonverték. Más hírek szerint megnyúzták, úgy ölték meg, mert székelyeket telepített dobrovoljác házakba. Nem tudunk beletörődni Krizosztom elvesztésébe. Pedig maga vállalta sorsát.

Kamarás Mihály kameráink előtt beszélt a jugoszláv partizánok kegyetlenkedéseiről s a rendtársai vértanúságáról:

 

Remény és reménytelenség

A ferences vértanúkhoz hasonlóan ezreket gyilkoltak meg a szerb partizánok. Mihály atya szerint mindig attól függött a szerbek magatartása, hogy milyen hírek jöttek a harcokról. „Az őrök, a rendi ruhának köszönhetően, kegyetlenül bántak a papokkal. Egészen más lelkiállapotba kerültem, tisztában voltam vele, hogy bármelyik percben meghalhatok, de arra nem gondoltam, hogy a következő ütéstől fogok elesni” – emlékezett a szerzetes. Naplója egy különleges történeti forrás, a szenvedés napjaiban azonban nem az utókornak íródott. Az idős ferences úgy gondolja, az az ember, aki átél egy hasonló traumát, nem gondolkodik azon, hogy éppen hol van és mit csinálnak vele. Egy ilyen esetben nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is fogolynak számít az ember.

1944. november 12. Betegek és öregek mehetnek haza. Vasárnap reggel, amikor indulnak, én is loholok utánuk, de az én őröm visszatart: – Neked itt kell maradnod. Néhány nap múlva tudjuk meg, nem hazafelé mentek, hanem a Dunába kergették őket: leroskadok az Isten érthetetlen intézkedései alatt. Akaratom ellenére is akarja, hogy éljek.

Rubinmisés szemtanú

Mihály atya csodával határos módon túlélte a partizánok kegyetlenkedéseit. Vallja, a vértanúságot szenvedett rendtársai, mint bajtársai, a szenvedések során váltak igazán a testvéreivé. Értelmét nem lehet látni ezeknek a borzalmaknak, szörnyűségeknek. A délvidéki tragédia szemtanúja szerint a magyarság nagy áldozatot hozott a második világháború végnapjaiban. „Az emberiség történelme borzasztóan gyors történelem. Minden mozog, minden változik. Ha néhányan bátorítást, erősítést nyertek a példámból, akkor már megérte.”

 

Vasárnap a zsúfolásig megtelt Margit körúti templomban százak tiszteleghettek a rubinmisés ferences előtt. Ő mégis szerény. Megjegyezi, irigyli Keresztes Krizosztomot és Kovács Kristófot, neki is ott lenne a helye a 7 ferences vértanú között. „Még egy puskatuscsapás, és én is vértanú vagyok” – mondta Mihály atya. – Azt hiszem, a rólam szóló véleményt vagy ítéletet másoknak kell kimondania. Ott maradtam a zászló mellett, de nem voltam hős. Valahogy restelltem volna menekülni. Ha kell áldozatot hozni, hát ki hozzon más, mint az egyedülálló pap személy, akinek tulajdonképpen az a hivatása, hogy mindig maradjon a híveivel” – zárta gondolatait Kamarás Mihály.