A vidám és életerős Fejes Laci bácsi 1936-ban vonult be katonának. A bécsi döntések és a világháború eseményei magával sodorták az ifjú páncélost, olyannyira, hogy végül 9 évet szolgált a hadseregben.
Beszélgetésünk során egyértelművé vált, hogy az 1. felderítő zászlóalj kötelékében a Don-kanyarban szolgált időszak emlékei számára a legmeghatározóbbak. Kíváncsi voltam, hogy akkor ott 1942-ben a keleti fronton ő el tudta-e képzelni azt, hogy egyszer csak fordulhat a kocka és a szovjetek masíroznak majd Magyarországon. A válasz megrendítő volt. A 99 esztendős egykori őrmester családi emlékeiről és a szovjetek brutalitásáról is mesélt nekünk.
Laci bácsi családjának szerencséje volt. Az más kérdés, hogy ha ő akkor nincs otthon, más vége lehetett volna a történetnek. A veterán elmondása szerint a „begazolt” katona miután rámosolygott a kisfiára, leakasztotta a falról a család rádióját, majd sarkon fordult. A Fejes família azonban csak egy volt a sok ezer családból, melyet megnyomorított a „felszabadító” sereg. „A győrújbaráti nagyanyám abban az időben 14 esztendős volt. Őt és testvéreit dédapám a padláson sikerrel bújtatta el az oroszok elől, balszerencséjére azonban mikor lejöhetett volna a rejtekhelyről, beszakadt alatta a deszka és lezuhant. A veséje megrepedt, s a fájdalommal élt egész életében, sosem tudták meggyógyítani.”
Fejes László 1944–1945-ben a Szent László hadosztály őrmestereként szolgált Pápán, majd Budapesten, szerencséjére így többször meg tudta látogatni családját. 1945 telén Laci bácsi felesége már a második gyermeküket várta. A katona érthető módon nagyon aggódott szeretteiért. Egy alkalommal még azt is megkockáztatta, hogy engedély nélkül távozzon a hadosztálytól. Ő úgy gondolta, s gondolja ma is, hogy a 9 évnyi szolgálattal rászolgált arra, hogy várandós feleségét és kisfiát meglátogassa, s biztonságban tudja őket otthon. Ezért is merte bevállalni, hogy engedély nélkül távozott, aminek a vége természetesen fogda lett, de mint említette, számára még így is megérte. Családja biztonságban átvészelte a nehéz napokat, míg szomszédasszonyát többször megerőszakolták. Egy alkalommal a szomszédok összefogtak, s – ahogy mondta – eltettek láb alól egy szovjet katonát. El[fordult, hogy a félelem erősebb volt, mint az életösztön.
„Aki ellenállt, tudta, miért védekezik, s aki védekezett, már akarta is azt, amitől menekült” – szól Márai Sándor gondolata. Az író egyébként a szovjet „felszabadítást” megszabadulásnak nevezte. Sulyok Dezső „két éjszaka nappal nélkül" kifejezése a két diktatúra közötti folytonosságot láttatta. A diktatúrától nem szabadult meg az ország: a németek által megszállt, Szálasi vezette Magyarországon csak a „főség” változott. A Szovjetunió vesztes és legyőzött országként tekintett hazánkra. Míg Csehországban felszabadító jelszavakkal, addig a magyar harci cselekményekben részt vett s kitüntetett szovjet katonákat megszálló jelzővel illette még maga a Vörös Hadsereg is.
Illésfalvi Péter, a Honvédelmi Minisztérium munkatársa kérdésünkre elmondta, sosem készült egzakt, pontos felmérés arról, hogy az oroszok hány hadifoglyot, sebesültet, polgári személyt gyilkoltak meg, hány nőt erőszakoltak meg, s mennyi értéket pusztítottak vagy vittek el. A történész azonban kiemelte, nemzetközi szinten eléggé ismert a szovjetek brutalitása.
„A nyugati szövetségesek tudták, hogy rendkívül sok barbárságot követnek el, de ezt az antifasiszta koalíció háborús célkitűzései miatt nem tárták a nyilvánosság elé. Ilja Ehrenburg, a Vörös Hadsereg egyik fő propagandistájának szövege közismert, amelyben egyértelműen arra szólította fel a Harmadik Birodalom területére betörni készülő szovjet katonákat, hogy erőszakolják meg a német nőket. Ezt több millió röplapon, valamint a frontok, magasabb egységek tábori újságjaiban is közzétették, az alakulatok pártmunkásai számára kötelező oktatás tárgyává tették” – magyarázta Illésfalvi.
S mit hagytak hátra a „felszabadítók”? Megaláztatásban, szégyenben kellett élniük a megerőszakolt asszonyoknak s lányoknak, nem beszélve a nemi betegségekről és a terhességek megszakításáról. Pető Andrea az MNO-nak korábban adott interjújában elmondta, 1945 februárjától bizottság által jóváhagyottan és ingyenesen elvégezhetővé tették az abortuszt. Pető Andrea történész tanulmányában számos érdekes tényt tár fel, a téma iránt érdeklődőknek kötelező olvasmány.
A választ az érintettek sokszor érzelmi alapon hozzák meg. A korábban üldözötteknek mindenképpen annak számított, de a szakértők érzelmi alapon nem hozhatnak döntést.
„Az üldözöttek számára felszabadulás volt, s ez a részükről, de sok esetben a leszármazottaik részéről is inkább érzelmi kérdés, mintsem tárgyilagos megközelítés. A korszakkal foglalkozó történettudósok zöme számára nem vitás, hogy a szovjetek 1944–1945-ben megszállták Magyarországot, még akkor is, ha ezzel véget ért a közvetlen háborús szenvedések időszaka, s a politikai meggyőződésük és/vagy származásuk miatt bármilyen módon hátrányt szenvedett honfitársaink fel is lélegezhettek” – vélekedik Illésfalvi Péter.
Fejes László katonaemlékeiről szóló sorozatunkat hamarosan folytatjuk itt, a SZEMbeszédben.
