Amerikai magyarok: élénken ápolják nemzeti hagyományainkat

Több mint tudomány – a párbeszéd erősítheti az amerikai magyarok anyaországhoz fűződő viszonyát. Katona Csaba történésszel az AHEA konferenciájáról beszélgettünk.

Idén 38. alkalommal rendezte meg az Amerikai Magyar Tanárok Egyesülete éves konferenciáját a New Brunswick-i Rutgers Universityn. A hagyomány szerint a nagyszabású rendezvényen anyaországi kutatók is részt vesznek. Katona Csabával, az MTA BTK TTI történészével beszélgettünk a konferenciáról s az amerikai magyarság helyzetéről.

–  Mekkora várakozások előzték meg a konferenciát? Gondolok itt a témaválasztásra s a szakmai felkészülésre.
– Az AHEA konferenciáin mindig részt vesznek magyarországi előadók, így képben voltunk azzal kapcsolatosan, mik az elvárások. Természetesen fel kellett készülni alaposan a választott témákból, csak egy példát említek: figyelemmel kellett lenni arra, hogy az angolul megtartott előadásokban nem használhatjuk például a Magyarországon megszokott terminológiát. A közönség tekintélyes része magyar vagy magyar származású volt, de – ez egyébként kifejezetten örömteli – nem mindenki, ebből adódóan az olyan periodizációs fordulatokat, mint Mohács utáni Magyarország stb. értelemszerűen nem használhattuk. Ez apróságnak tűnik talán, de a felkészülésnek az is része, hogy tudjuk, nem hazai közönséghez szólunk.

–  Miért éppen Rigó Jancsi életútját választotta az előadása témájául? Mekkora sikert aratott?
– Amennyire megítélhetem, tetszett a kollégáknak az előadás, de jeleznem kell: ez nagyon hálás téma. Nem feltétlen egy előadás sikere teszi elégedetté a történészt. Ennél fontosabb, hogy amikor megjelenik a munkája írásban és elolvassa, akkor érzi, vajon sikerült-e az általa választott kérdést megfelelően körbejárni, a problémát a helyén kezelni, az adott történeti időszak társadalmi, művelődési kontextusában értelmezni.

Ebben jelent komoly segítséget a kollégák véleménye. Témámat illetően a konkrét eset mellett legalább olyan fontos a történet korabeli visszhangja, hiszen az érintett hölgy, Clara Ward esetében súlyosan normaszegő magatartásról beszélhetünk. Miért éppen ez a téma? Évek óta rendezünk Pécsett a helyi Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesülettel a cigánysággal foglalkozó konferenciát. Rigó Jancsi és Clara Ward viszonya itt került először terítékre. Eleinte – javaslatomra – Tordai Rita kolléganőm foglalkozott ezzel, majd idővel rám maradt a téma. Mivel Rigó a XIX. század végén – nemzetközi botrányt kiváltva – egy belga főherceg feleségét csábította el, aki születése révén egy detroiti milliomos leánya volt, logikusnak tűnt, hogy a magyar–amerikai kapcsolatok e sajátos fejezetét az Egyesült Államokban is előadjam.

–  Az amerikai történelemben kiemelkedő magyarok, például a függetlenségi háborúban ezredesként szolgáló Kováts Mihály és a hozzá hasonló kalandorok teljesítménye és mai nosztalgiájuk mennyiben erősítheti az amerikai magyarság anyaországgal való viszonyát?
– Ezek a történetek, mint  például Kováts Mihályé, a nagyközönség számára inkább érdekes kuriozitások, de ez igaz a magam témájára, Rigó Jancsi házasságára is. Ugyanakkor, és erre igyekeztem utalni a fentiekben is, a szakma számára ezek az esetek mint cseppben a tenger tükrözik az adott történeti korszak viszonyait. Ettől természetesen, mint minden múltbeli amerikai–magyar epizód, erősíthetik a jelenbeli kapcsolatokat is. Visszatérve a történeti kérdésekhez: nagyon fontosnak tartom a mégoly érdekes esettanulmányok mellett a szélesebb ívű, nagyobb lélegzetű témák kutatását. Borhi László kollégám jelenleg például a bloomingtoni Indiana University vendégprofesszora, aki a hidegháborús időszak amerikai–magyar viszonyait kutatja.

–  Ön szerint miért lehet fontos egy ilyen amerikai–magyar konferencia?
– Több okot említhetek. Először is önmagában, mint tudományos konferencia is megállja a helyét: új kutatások eredményeit oszthatjuk meg egymással és minden érdeklődővel. Másfelől összekötő kapocsként is működik a hazai és külhoni magyar tudományosság viszonylatában. Az, hogy a Balassi Intézet is ott található a rendezvény támogatói közt (a Rutgers University, az American Hungarian Foundation és a Hungarian American Athletic Club mellett) fontos jelzés. Harmadrészt megint utalnék azokra az előadókra és érdeklődőkre, akiknek nincsen kifejezetten magyar kötődése, csupán érdeklődnek az ország iránt. Az ő részvételük nagyon fontos, hiszen számukra a magyar kultúrát közvetítjük.

–  A történettudomány mennyire szolgálhatja az amerikai és az anyaországi magyarság összefogását, kapcsolatának erősítését? Milyen jó példákat tud konkrétan a konferenciáról említeni?
– Szerencsés esetben eredményesen szolgálja, hiszen az Amerikában élő magyaroknak és az anyaországiaknak közösek a gyökereik. A történeti múlt, emellett pedig a közös kultúra, az élő nyelv összeköt minket. A jelen konferencia ezt kiválóan példázza: amerikai magyarok, anyaországi magyarok, erdélyi magyarok egyaránt voltak az előadók között. Egymás kutatási eredményeivel, érdeklődési körével, a kiemelt témákkal így élőben találkozhattunk, ami magában hordozza annak lehetőségét, hogy a kutatásokat összhangba hozzuk, szervezettebbé tegyük. Egy ilyen konferencia kiváló alkalom szakmai és emberi kapcsolatok szorosabbá fonására.

Hadd emeljek ki azonban még valamit: már utaltam arra, mennyire fontos megszólítani azokat, akiknek nincsen magyar kötődésük, de mégis érdeklődnek a magyar kultúra, történelem iránt. Igazi sikernek számít az, hogy olyan kiváló kutatók, mint Paul Hanebrink (Rutgers University) vagy Georg Michels (University of California) megtisztelték jelenlétükkel a konferenciát. S természetesen a hungarológia olyan elkötelezettjeit is mindig öröm köszönteni, mint Amedeo di Francescot (L'Università degli Studi di Napoli “L'Orientale”). Vannak más eszközök is, amelyek erősítik a kölcsönös ismereteket.

Pók Attila kollégám, az MTA BTK TTI tudományos tanácsadója épp a konferencián ismertette a Deák István tiszteletére a Columbián létesített, vendégprofesszorok meghívását és más magyar vonatkozású programokat támogató alapítvány több mint egy évtizedes tevékenységét. Ennek köszönhetően bővült a magyar és közép-európai tematikájú bölcsészet- és társadalomtudományi vonatkozású kurzusok száma az egyetemen, sokan írtak a magyar múlt és jelen problémáit elemző dolgozatokat.

A program együttműködik a New York-i magyar főkonzulátussal és a Balassi Intézettel is, ennek keretében két éve Liszt Ferencről, idén a magyarországi rendszerváltásról, a közép-kelet-európai modernizációs kísérletekről tartottak nemzetközi konferenciát.

–  Mit tudunk az amerikai magyarság adatairól? Mennyire lehet élő egy ottani családban a magyar származás és a hagyományaink? Esetleg hallott jó példákat?
– A számokról megoszlanak a vélemények, ezen felül el kell választani egymástól a magyar származású, de a magyar kultúrát, nyelvet már nem őrzőket azoktól, akiknél mindez még él. Hogy milyen arányokról beszélhetünk, azt nehéz megmondani. Az ugyanakkor bizonyos, hogy számos magyar család fordít figyelmet arra, hogy a gyerekek, unokák generációja, még ha ők már az Egyesült Államokban születtek is, továbbvigyék az örökséget. Ha valaki kettős identitás hordozója, tehát egyaránt érzi magát amerikainak és magyarnak, könnyebben nyit más kultúrák felé is, miközben ő maga is gazdagabbá válik e kettősség, illetve az ebből fakadó befogadó szemlélet által. Konkrét példaként: többen hozták szóba beszélgetések során, hogy unokáik beszélnek magyarul, mert a család ügyelt arra, hogy megmaradjon a magyar szellemi örökség az új generációk számára. A humán értelmiség tekintélyes része munkálkodik azon, hogy ne csak a családjuk, hanem a magyar közösség is őrizze a hazai kultúrát. Rendezvények, egyesületek, kiadványok fémjelzik ezt a közösségépítő és közösségmegtartó törekvést, amelyre a jelek szerint komoly igény van.

–  Hogyan tovább? Milyen eredményekkel tértek haza? Mit hozhat ebben a kapcsolatfelvételben a jövő?
– Mint már utaltam rá, a kapcsolatokat egyrészt szorosabbra fűzhetjük, további együttműködést alakíthatunk ki. A mostani előadók közül Fazekas Csaba kollégám és jómagam például titkárai vagyunk az 1867-ben alapított Magyar Történelmi Társulatnak, amelynek főtitkára, Pók Attila szintén jelen volt a konferencián, de az sem véletlen, hogy az MTA BTK Történettudományi Intézet fontosnak tartotta, hogy támogassa részvételemet. Ez részben személyes, részben intézeti keretek között megvalósuló együttműködés lehetőségét hordozza magában. Másfelől üdvös volna, ha a jövő évben Floridában, Gainesville-ben megrendezendő konferencián minél több hazai szakember jelenjen meg, olyanok is, akik még nem vettek részt az AHEA rendezvényein. Ez ugyanis új utakat nyithat az együttműködésben.