Jelasicsot is közös múltunkba kell kódolni

Két nemzet, egy kód: a közös történelem nem elválaszt, hanem összeköt – vallja Katona Csaba történész.

A horvát-magyar együttélés ezeréves kérdései ma is aktuálisak lehetnek, s befolyásolhatják jövőnket is. Néhány éve a két nemzet tudományos szereplőinek közreműködésével megkezdődött a párbeszéd, amely a február 6-án kezdődő kétnapos konferencián is folytatódik majd. Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referense szerint a pozitív példákból építkezhetünk, és Jelasics bánt sem ítélhetjük meg magyar oldalról egy cselekedete alapján.

– Milyen aktualitások hívták életre a konferenciát?
– Ahhoz, hogy a horvát-magyar kapcsolatok kiemelt figyelmet kapjanak mindkét ország történészei részéről, szerencsére nem kell évforduló vagy más kiemelkedő esemény. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete eleve nagyon fontosnak tartja a Délkelet-Európa országaihoz fűződő kapcsolatokat, ezért is alakult meg a Délkelet-Európa-témacsoport. A horvát kollégákkal állandó kapcsolatban voltunk és vagyunk. Példaként említeném, hogy 2012. június 15-én került sor a Sokcsevits Dénes kollégánk által szerkesztett, Mint nemzet a nemzettel című kétnyelvű kötet bemutatójára intézetünkben. Ez a Budapesten 2008-ban, a magyar-horvát kiegyezés 140. évfordulója emlékére rendezett tudományos tanácskozás előadásait foglalja magába. A kapcsolatok minőségét jelzi, hogy a rendezvényt megtisztelte jelenlétével a Zágrábban működő Horvát Történettudományi Intézet igazgatója, Jasna Turkalj is. Azt lehet tehát mondani, hogy a mostani konferencia nem valamiféle különálló esemény, hanem a közös történelemről folytatott párbeszéd egy újabb állomása.

– Közös történelmünk jó ezer évre tekint vissza. Az aktuális problémák mennyiben gyökereznek múltunkban? Illetve ez a múlt mennyiben segít a jelenkor problémáinak megoldásában?
– A történelem folyamat, ekképp a tanulmányozása – túl a számos érdekességen – természetesen tapasztalatokat is hordoz, amelyeket ki lehet aknázni a jövő érdekében. A horvát állam 1991 utáni függetlenné válása kiváló lehetőséget adott arra is, hogy a horvátok és magyarok együtt újragondolják közös múltjukat. Nyilvánvaló, hogy nagyon sok fontos kérdés tisztázásra szorul. A két ország nemzeti történetírása hosszú ideig nem párbeszédet folytatott, hanem külön utakon járt, sőt a történeti kérdésekben még a szakmai terminológiájuk is eltérő volt. Az előbb említett 2008. évi konferencia azonban már megteremtette az együtt és nem egymás mellett gondolkodást, közelítette az álláspontokat.

– Milyen kérdésekkel foglalkozik a rendezvény? Mennyiben oszlanak meg a modern kori történelmünkre és a korábbiakra vonatkozó problémák, kérdések?
– Mivel folyamatról van szó, a történész ha ki is ragad egy-egy konkrét témát, mindig a történeti teljesség kontextusában vizsgálja. Régebbi és modern téma ilyen értelemben tehát nem válik el egymástól tisztán. Mindazonáltal a konferencia, mint a meghívóból is látható, tematikus blokkokban gondolkodik. Ezek között van olyan, amely hosszabb időszakot ível át – például a báni méltóságot tárgyalja vagy a gazdasági fordulópontokkal foglalkozik –, de olyan is, amely kifejezetten a 19. századra koncentrál, például 1848–49-et vagy a dualizmus viszonyait mutatja be.

– Ha már szóba került 1848–49, napjainkban is vitatott személyiségnek számít Josip Jelacic, azaz Jelasics, gondoljunk csak a korabeli röplapokra vagy gúnyrajzokra. Az országot megtámadó bánnal mit tud ma kezdeni a történettudomány?
– Ami őt illeti, ez megint jellemző példája annak, hogy egy személyiséget egyetlen cselekedete alapján ítélünk meg. Ráadásul a bán alakjának megítélését döntően befolyásolta nemzedékeken át Petőfi Sándor verse is. Mint minden történeti szereplőt, úgy Jelasicsot is ideje kiragadni mind a heroizáló, mind a diabolizáló nemzeti történeti narratíva erőtéréből. A nemzeti kánonba ágyazott alakot viszonyítási ponttá alakító, annak mindent alárendelő, ekként történelmietlen megközelítés helyett a bán szándékait és cselekedeteit a maga korának viszonyai között kell értelmezni. Leegyszerűsítő az a megközelítés, hogy egész életművét, tevékenységét annak alapján ítéljük meg, hogy 1848-ban fegyverrel fordult Magyarország ellen, ami innen nézve természetesen indulatokat keltett, ám ha csak erre fókuszálunk, akkor beérjük egy végtelenül leegyszerűsített magyarázattal. Hadd idézzem analóg példaként Demmel József kollégám Ludovít Stúrról megfogalmazott gondolatait: „Kétségtelen, hogy közjogi értelemben Stúr hazaárulást követett el 1848-ban, de soha nem értjük meg, hogy miért tette ezt, ha csupán a diabolizálás eszközével élünk.” A történész feladata, hogy megértse, mik voltak Jelasics mozgatórugói, ezt azonban nem érthetjük meg, csak élete egészének, kora viszonyainak ismeretében.

– Milyen pozitív példákat említene meg a két nemzet együttélésének, közös történelmének kapcsán?
– Sokaknak a horvát-magyar viszony kapcsán 1848–49 jelenti az igazodási pontot, ami nem segíti a pozitív megítélést. Ez jó példa arra, hogy egy bonyolult, hosszú távú viszony esetében mennyire szerencsétlen kiragadni egy-egy részletet, és megkísérelni azzal jellemezni az egészet. Gondoljunk olyanokra, mint a mindkét nemzet hőseként számon tartott Zrínyi Miklós. Hogy újabb kori példával éljek: ma már nagyjából egységes annak megítélése, hogy a horvát nemzetgazdaság növekedő pályára állt 1868 után, az úgynevezett horvát kiegyezést követően. Ez a szakmai konszenzus korábban nehezen volt elképzelhető. A mérföldkőnek számító 1868-at horvát oldalon szinte egységesen negatív megítélés jellemezte korábban, míg a magyar oldalon nem.

– A konferencia csupán a történészeknek szól, vagy például a magyar fiatalságot is meg kívánják szólítani?
– A 21. század nyitott Európájában le kell számolni azzal a téves gondolattal, hogy a történettudomány elzárkózhat az elefántcsonttoronyba. Minden szakmának bizonyítania illik úgynevezett társadalmi hasznosságát is, nem maradhatnak eredményei a szűk szakmai kereteken belül. Ekképp nagyon fontosnak tartjuk megszólítani a társadalom minden rétegét, különösen az alapvetően mindenre fogékony fiatalabb nemzedéket. Ez azért is fontos küldetés, mert őket kevésbé befolyásolják a korábbi évtizedek politikával fertőzött, nemegyszer hamis és leegyszerűsítő axiómái.

– Egy ilyen konferencia mennyiben rejtheti magában a két nemzet szorosabb együttműködésének lehetőségét?
– Teljes mértékig. Mindkét nemzet fontosnak és meghatározónak érzi történelmét, építkezik múltjából. A közös történelem nem elválaszt, hanem összeköt. Jelen esetben ezer évről van szó: ez szilárd alapja lehet a további – minden téren érvényesülő – együtt gondolkodásnak és együttműködésnek. Aligha véletlen, hogy épp idén januárjában nyílt meg a Zágrábi Magyar Intézet, amelyet nagy örömünkre kollégánk, Sokcsevits Dénes, a jelen konferencia egyik főszervezője vezet igazgatóként.