Petőfit a hátsó bejáraton engedték a tömeg elé

Egy portás a forradalomban – kutatómunkánk során az 1848-as események egy ismeretlen részletére bukkantunk.

Debreczeni-Droppán Béla
2014. 03. 15. 8:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez az a hely, ahol 166 éve igazán tömeges megmozdulássá vált a forradalom, hiszen tízezer ember hallgatta itt Petőfit, Vasvárit, Irinyit. Ha magunk elé képzeljük a korabeli leírások alapján a múzeum előtti népgyűlést, a szónokokra szegeződik tekintetünk, miként egykor a lelkes pesti népé. A háttérben azonban ott állnak a nagy főkapu előtt, a múzeum oszlopai között az intézmény tisztviselői és hivatalszolgái. Talán nem mindnyájan figyelik innen a történelmi megmozdulást, többen az ablakokból nézik, követik.

A múzeumpalota közel van a forradalmi nap délelőtti helyszíneihez, ezért biztosak lehetünk, hogy a történések híre gyorsan eljutott a múzeumba. Az is elképzelhető, hogy valamelyik múzeumi tisztviselő ott volt már Landerer és Heckenast nyomdájánál, amikor megállapodtak a résztvevők, hogy a forradalmat ebédszünet után a múzeum előtt folytatják. Azt, hogy a nevezetes napon a Nemzeti Múzeumot látogatta-e valaki, nem tudjuk. Szerda lévén, az 1848. január 24-én kiadott és az újságokban megjelent nyitvatartási rend szerint, a múzeum képtára volt nyitva, 9-től 13 óráig. Ekkoriban ugyanis az egyes tárak, gyűjtemények nem egyszerre, hanem a hét két-két napján várták a látogatókat: hétfőn és csütörtökön az érem- és régiségtár, kedden és pénteken a természetrajzi tár és az úgynevezett kézműgyűjtemény, szerdán és szombaton pedig a képtár. Vasárnapokon zárva tartott az intézmény.

A múzeum – ekkor még rendezetlen – küludvarára, terére valamikor két óra után már elkezdett gyűlni a nép. Voltak, akik siettek, rohantak a csak két éve elkészült gyönyörű palotához, amely oly méltó díszlete lett a „legdicsőbb” napnak, és voltak, akik szépen lassan közeledtek, közben elolvasva a 12 Pontot, amelyet már ekkor magyar és német nyelven számos utcasarkon kiragasztottak. Voltak olyanok is néhányan, akik egyenesen „páholyból”, azaz a Múzeummal szemközti házak ablakából figyelték az egyre növekvő tömeget, majd a valamikor 15 óra előtt elkezdődő forradalmi nagygyűlést. Köztük volt az ekkor még csak tizenegyedik évében járó Zichy Jenő (1837–1906), a későbbi jeles politikus és Ázsia-kutató is.

Petőfi Sándor délben, miután magához vette a 12 Pontnak és forradalmi költeményének egy-egy frissen nyomtatott példányát, valószínűleg hazasietett a mai Dohány utca 16-18. szám alatti, később lebontott Schiller-házba feleségéhez, aki a jeles napon egyebek közt piros-fehér-zöld főkötőjének varrásával volt elfoglalva. Az ebédidő után Petőfi elindult a múzeumhoz, de mire barátaival odaért, már tele volt a tér, olyannyira, hogy a sok ember még a múzeumlépcsőket is megtöltötte. Nem maradt más lehetőség, mint a hátsó kapun, azaz az oldalsó személyzeti bejárón keresztül az épületen belülről kijutni a szónoki emelvényre, a lépcső mellvédjére. Aki pedig kinyitotta a hátsó kaput, és átvezette Petőfit és barátait a múzeumon, nem más volt, mint Kovács Péter múzeumi kapus.

Kovács Péter 1845-ben lett a Nemzeti Múzeum kapusa, miután Kubinyi Ágoston igazgató felterjesztésére József nádor kinevezte őt erre a posztra. Ő lett a múzeum első portársa, hiszen korábban ilyen állás nem létezett az intézményben. Kovács korábban huszárként Nyáry Antal bárót szolgálta. A múzeum igazgatója a következőképpen ajánlotta őt a nádornak: „ ki legjobb korában levő s’ csinos állású ember levén, magyar, német és szláv nyelven beszél; uraságától mint józan, nyájas viseletű és kötelességeit hiven s’ pontosan teljesitő szolga dícsértetik; kit magam is öt évtől fogva ismerek, és előszámlált jó tulajdonairól személyesen meggyőződve vagyok.”

Amikor 1848. március 15-én 15 óra előtt a jó kiállású, nyitvatartási időben mindig díszmagyarban látható, 34 éves Kovács Péter kikísérte Petőfit és társait a múzeumból, már nyolc-tízezer főre tehető sokaság várta őket. Ez addig sohasem látott nagy tömegnek számított, és Pest népességéhez viszonyítva is jelentős arányt képviselt. A város lakossága ugyanis ekkor, az 1847–48-as népesség-összeírás szerint 99 370 főt számlált, amelyből a 17 éven felüli felnőtt férfiak száma 24 757 volt. Ha ezt vesszük tehát figyelembe, akkor majd minden második-harmadik pesti férfi ott lehetett a március tizenötödikei forradalmi nagygyűlésen. Természetesen ez az arány egy kicsit kisebb volt, hiszen számos nő és gyermek is ott volt a múzeum terén és később a pesti városháza előtt, s nagyon sokan részt vettek a forradalmi eseményeken a József-napi vásárra vidékről feljövő vásárosok közül is.

Amikor tehát Petőfi kilépett a Nemzeti Múzeum nagy főkapuján, hatalmas embertömeget látott, ami őt is megrendítette. Naplójába ezzel kapcsolatosan a következőket írta: „A szakadó eső dacára mintegy tízezer ember gyűlt a múzeum elé. A szabad téren, szabad ég alatt vész előtt zúgó tengernek látszék felülről a sokaság.” 

A múzeum előtt állók közül ekkor már sokaknak ott volt a kezében a 12 Pont és a Nemzeti dal nyomtatványa, hiszen a nyomdászok ebédidőben is serényen dolgoztak. Az egyik „márciusi ifjú”, Birányi Ákos szerint „a nyomtatvány-kiosztók ezeket előbb egyenkint adogatni kezdték, de csakhamar ostromolt várkint rohantatván meg, csomókint magasra feldobták, s úgy szórták a nép közé. Ezer kéz viaskodott a légben utánok, és százat meg százat összetéptek, csakhogy még rongyait is szerencsések lehessenek birni ” A Nemzeti dal egyik nyomtatott példányát maga Petőfi adta át ünnepélyesen Kubinyi Ágoston múzeumigazgatónak, melyre saját kezűleg a következőket írta: „Az 1848diki marczius 15kén kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomtatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete.”

Petőfiék tehát érezték és tudták, hogy történelmet csinálnak, és fontosnak tartották, hogy a múzeum állománya bővüljön a forradalmi nyomtatvánnyal. Kubinyi aztán Petőfi dedikált adományát átadhatta Mátray Gábornak, a múzeumi könyvtár vezetőjének, aki elhelyezte az Országos Széchényi Könyvtárhoz tartozó Kézirattárban, ahol ma is megtalálható.

A népgyűlésen a Nemzeti dal nem hangzott el, de Petőfi ott állt a lépcső bal oldali mellvédjén, és lelkesítő beszédet mondott, miként Vasvári Pál és Irinyi József is. A beszédek után indítvány született, hogy a nép a pesti városháza elé vonuljon, és képviselői útján a 12 Pont elfogadását követelje a tanácsnokoktól. Ezt a népgyűlés közfelkiáltással megszavazta, a küldöttség tagjává választva Jókait, Irinyit, Vasvárit, Irányit és természetesen Petőfit is. A forradalmi néptömeg elindult a pesti Városháza felé, a Nemzeti Múzeum előtti tér kiürült. Másnap azonban újra megtelt, itt és az egész városban ünnepelték az előző napot, a pesti forradalmat. A múzeumot ettől a naptól fogva nemzetőrök őrizték, akiknek gyakorlóhelye is a későbbi Múzeumkert lett. Este pedig a múzeum oszlopai és lépcsője ünnepélyes kivilágítást kapott.

A következő hetekben, hónapokban aztán még számos alkalommal tartottak kisebb-nagyobb népgyűléseket a múzeumpalota előtt, ahol Petőfi és Vasvári gyakori szónok volt. Az április 2-ai nagygyűlésen Wesselényi Miklós báró is beszédet mondott. Az egyik alkalommal majdnem a „legnagyobb magyar” is a nép elé lépett, de csak majdnem. Az történt ugyanis, hogy amikor Széchenyi István szólni kívánt a néphez, a derék múzeumi portás számára is kinyitotta a hátsó kaput, ő azonban a homlokzati oszlopcsarnok alá érve, meglátva az éljenző és lázban égő sokaságot, sarkon fordult, és ahogy jött, elment. Így beszéde is elmaradt.

A forradalmi idők elmúltak, és a jó kiállású, fiatal Kovács Péter idővel mindenki szeretett Kovács bácsija lett, egy legendás figura, aki öt évtizeden keresztül látta el feladatát. Nyugdíjba menetelekor az uralkodó a koronás ezüst érdemkereszttel tüntette ki. Ennél is nagyobb öröm volt számára, hogy fia, Gyula a pesti egyetem neves professzora lett, később pedig nemesi címet is kapott. A múzeum első portársának temetése aztán megmutatta, hogy az egyszerű kapus milyen nagy ember volt. A vallás- és közoktatási miniszteren kívül több országgyűlési képviselő, a tudományos élet számos kiválósága, például Heinrich Gusztáv, Herman Ottó, Thaly Kálmán, valamint a Nemzeti Múzeum tisztviselői testületileg vettek részt a temetésen. Az egyetemről is sokan jöttek, hogy a kedves Kovács bácsit elkísérjék utolsó útjára. Azt az embert, aki 1848. március 15-én a hátsó kapun beengedte Petőfiéket, és ezzel tulajdonképpen részese is lett a forradalomnak.

A szerző történész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.