Így járta be 1906-ban a Magyar Királyságot a Vadnyugat hőse

Ismeretlen történet a századelő egyik legnagyobb szenzációjáról.

Szenzációként ható jelenlétével egy olyan misztikus világot hozott el a magyaroknak, melyről korábban csak nagyon kevesen hallhattak. Nem csoda, tízezrek álltak sorba, hogy láthassák. Perczel Olivér levéltáros-történész, Budapest Főváros Levéltárának munkatársa tárta fel a világhírű legenda magyarországi látogatását.

– Buffalo Bill neve egyenlő a Vadnyugattal, de ki is volt ő pontosan?
– William Frederick Cody 1846. február 26-án született Iowában. Tizenegy évesen már egy szállítmányozási cég szolgálatába állt, afféle lovas küldöncként. Gyerekfejjel volt aranymosó, majd a Pony Expressben lett lovas futár. A polgárháború kezdetekor beállt a rabszolgák felszabadításáért küzdő csapatba. Ekkor és később az indián háborúk során is nyomkeresőként segítette a hadsereget. Az indiánoktól megtanulta a bölényvadászat fortélyait, és kamatoztatva ezt a tudást, vadásznak állt a nagy kelet–nyugati vasútvonal építésénél. Bölényvadászként elért sikerei miatt ragadt rá a neve is: Buffalo Bill. Időközben híre ment vakmerőségének, bátorságának, és egy író, Edward Zane Caroll Judson (írói nevén: Ned Buntline) fantáziát látott benne. Az első sztori 1869-ben jelent meg a New York Weekly című lapban. Cody hőssé vált az akkori sajtóban és 1872-ben meghívták Chicagóba a róla készült színdarab bemutatójára, ahol is felkérték, hogy legyen színész és alakítsa önmagát. Ekkor kezdődött Buffalo Bill színpadi karrierje, amely végigkísérte őt. Habár nem volt jó színész, de jó humorú előadó, igazi show-man volt, és a közönség szerette. Az 1872. évtől egy évtizeden át ősztől-tavaszig színházakban játszott, nyáron pedig idegenvezető volt, és a hadsereget is segítette nyomkeresői tehetségével. 1882. július 4-én a szórakoztatás újabb formájával próbálkozott: ez volt a nyílt színi lovas bemutató, valódi bölényekkel, céllövészettel. A közönség imádta, és útjára indult egy új műfaj, a western-revü vagy western cirkusz Buffalo Bill’s Wild West címmel. Szereplői valódi indiánok, valódi cowboyok, igazi állatok voltak. A show látványos elemeket vonultatott fel: látható volt a rodeó fő eleme, a vad csikó betörése, a nézők átélhettek postakocsi támadást, a lovasság támadását, a harci színekkel kifestett indiánok rikoltozását, és még sok különféle egyéb izgalmas lovasbemutató követte egymást a két órás műsorban. Az 1893-as chicagói világkiállításra Bill különleges programmal készült, a cirkusz programját kibővítette afrikai beduinokkal, cári kozákokkal, német ulánusokkal és angol dzsidásokkal is.

–  Milyen kultusszal bírt Buffalo Bill a századelőn, s hogy került Magyarországra?
– Amerikában óriási sikereket ért el, a népszerűsége is töretlen volt. Itt Magyarországon a látogatásáig nem volt túlságosan ismert, az 1906-os Magyarországot elérő körút előtt körülbelül két héttel kezdték a lapok beharangozni a show érkezését. 1908-tól kezdődően, amikor még az élmény friss volt a lakosságnak, kezdték el kiadni a Buffalo Bill-ponyvafüzeteket, amelyekből sok látott napvilágot. A Buffalo Bill Wild West vállalat második európai körútja Angliában kezdődött 1902 telén, és ott léptek fel három éven át. 1905 tavaszán hajóztak át Franciaországba, majd egy egész évadnyi szereplés után az 1906-os évet Olaszországban folytatták. Az itáliai területek után következtek az Osztrák-Magyar Monarchia területein fekvő nagyobb városok, majd Németország és Belgium zárta a sort. Budapestre Bécsből futottak be a vállalat vonatai.

– Mint a tanulmányodból kiderül, három vonat szállította a stábot. Ez egy óriási gépezetnek tűnik. Miként működött ez a rendszer, egy mai „néző” hogy képzelje el ezt az attrakciót?
– Valóban hatalmas társulat volt ez: 486 alkalmazottat foglalkoztatott, 14 igazgatót, 150 fellépő-színészt, a többiek különféle munkások (rakodók, állatokat ellátó személyzet, hirdetési alkalmazottak, szakácsok stb.) Az embereken kívül 183 ló, és 8 öszvér „tagja” volt a vállalatnak. Éjszaka utaztak és a kora reggeli órákban érkeztek meg a vidéki helyszínekre. A lapok már két héttel az érkezésük előtt cikkeztek róluk, és egyöntetűen nagy várakozásról számoltak be. A beharangozásoknak mindenhol meg is lett az eredménye, a pályaudvarokon a korai órák ellenére hatalmas tömegek várták a vonatok érkezését. A megérkezés után következett a vonulás, amely már szintén a show részét képezte: a társaság különleges tarka ruháikban átvonult a városok főutcáin a sátorvárosuk felállítására megkapott városszéli vásárterekig. A lakosság kísérte a nem mindennapi látványosságot és megcsodálták a tábor villámgyors felépítését is. Mindent amerikai precizitással intéztek el, és éppen ez a profizmus, amire felfigyelhetünk a társasággal kapcsolatban. Az összes munkásnak egy adott feladata volt, azt végezte óramű pontossággal, és amennyire lehetett a leggyorsabban. Így épült fel, és tűnt el szemkápráztatóan gyorsan (másfél óra alatt) a 7500 (!) férőhelyes óriási sátorváros. Egy helyszínen két előadást tartottak délután és este, de volt egy kisebb sátor is, ahol érdekes látnivalók, varieték szórakoztatták az embereket.

– Buffalo Billék milyen programot kínáltak a magyaroknak? Kikből állt egyáltalán az utazó cirkusz? Volt köztük esetleg magyar?
– A program állandó volt az egész európai turnén, de itt nálunk a társulat fúvós zenekara eljátszotta a Rákóczi indulót. A díszfelvonulás után lovas bemutatók következtek, mindenféle nemzet képviselője bemutatta sajátos lovas attrakcióit. Voltak itt kozákok, arabok, cowboyok, indiánok. Ezután eljátszottak postakocsi támadást, tüzérgyakorlatokat, katonai lovas-alakzatba rendeződést, indián lóversenyt, de akrobata mutatványokat is láthatott a közönség. Na és persze volt magyar tagja is a társaságnak, egy magyar csikós, aki már több éve szerepelt a műsorban és állítólag Bill egyik kedvence volt. Képe feltűnik egy 1899-es naptáron is.

– Budapest lakossága miként fogadta a távoli, vadnyugati világot?
– Budapesten, ahogy másutt is, már tolongó tömeg várta a vonatok érkezését. Az előadásokon sokan voltak, a lapok szerint különösen Cody játékát és Baker céllövész mutatványát jutalmazták zajos tapssal. Nagy tetszésnek örvendtek a japán és arab akrobaták, de a cowboyok és az orosz kozákok lovas bemutatói is. Az első pár nap az időjárás nem kedvezett, esett az eső, de a szervezők erre is felkészültek, a nézőtér fedett volt. Úgy tűnik, hogy a fővárosi 18 előadás többnyire telt házzal ment.

– Tanulmányodban olvasható egy velős sztori, miszerint indiánok balhéztak a Kerepesi úton. Elég bizarr már a feltételezés is, mégis igaz. Mi történt pontosan?
–  Az indiánok az előadások után maguk is szórakozni mentek, de talán nem bírták a „magyar tüzes vizet”, mivel hát igen, balhékba keveredtek. A Kerepesi úton összeverekedtek hazafelé ballagó pincérekkel és zenészekkel. A verekedés eldurvult, kések is előkerültek, szerencsére a szurkálás eredménye csak két könnyebb sérült volt. De nem tudtak nyugton maradni, három nappal később szintén verekedésbe keveredtek, de már egymással. Az egyik állatszelídítőt szúrt sebekkel vitték  be a kórházba. Ez nem volt jó reklám a társaságnak, a sajtó innentől kezdve több vidéki városban már erőszakos indiánok érkezéséről számolt be.

– Kik voltak a leghíresebb magyarok, akik megtekintették a műsort?
– Az arisztokrácia több tagja is kilátogatott, például az akkori horvát bán gróf Pejacsevich Tivadar, de a cirkusz legnevesebb vendége József főherceg volt, aki családjával és egész udvartartásával együtt nézte meg a mutatványokat.

– Volt egy ifjú a nézősereg közt, akire lehet azt mondani, abszolút nagy hatással volt az előadás.
– Baktay Ervinről van szó, aki felnőve híres festőművész, művészettörténész, író és a Kelet-Ázsiai Múzeum igazgatója lett. Gyermekkorában látta a vadnyugati műsort és óriási hatással volt rá. Olyannyira, hogy az élmény hatására Dunaharasztiban 1925-től kezdődően megszervezte a saját vadnyugati városát, melyben vadnyugati hangulat uralkodott. Ezután évente létrejöttek a találkozók ahol folytak a pókercsaták, a párbajok, amerikai dalokat énekeltek, táncoltak. A cowboy-játék mellé megszülettek az indián táborok is, amelyeket 1931-től kezdve a nyári időszakban rendeztek meg. Az indián játékok képviselői ma is összejárnak, köszönhetően Buffalo Bill látogatásának.

–  A dokumentumok alapján hogy véled, nyereséges volt a magyarországi túra?
– Kiadásaikat ma már nem lehet pontosan rekonstruálni: díjakat fizettek a vasútnak, minden városnak a szereplésért, a vízhasználatért, a területfoglalásért és a saját élelmezésükről is helyben gondoskodtak. A bevételüket is nehéz meghatározni, de a kutatásom során megpróbáltam ezt kiszámolni. A fővárosban akkoriban 800 ezren laktak, és – a 18 előadás legtöbbjén a telt házat valószínűsítve – megnézték nagyjából 120-150 ezren. Vidéken átlagosan 10-12 ezren mentek el a műsorokra, vagyis az ottani lakosság negyede látta az amerikai western-show-t. Az újságok szerint Buffalo Bill városonként 25-100 ezer korona hasznot zsebelt be, ami biztosan túlzás, de ha a legolcsóbb két koronás jeggyel számolunk, akkor 20-25 ezer koronás bevételük lehetett egy-egy helyen. Az egészen biztosan kijelenthető, hogy a vidéki szállodások, kocsmárosok, kereskedők üzletének jót tett a műsor érkezése, mivel a lakosság fogyasztása mellett a vállalat napi étkezési költsége közel 2000 koronára rúgott, amely összeg mindig az adott város kereskedőit gazdagította, mert a napi ellátásukról helyben gondoskodtak friss árukból. Egy amerikai újságíró szerint anyagilag nem volt sikeres a magyar út, én másképpen látom, szerintem nyereséges volt Buffallo Bill show-ja.

–  Szerinted a korabeli embereknek mit jelenthetett a vadnyugat szele?
–  Az akkori magyarságnak Amerika ismeretlen, misztikus világ volt, bármi ami onnan jött arra érdeklődve tekintettek. A lapok két héttel a show érkezése előtt cikkeztek róluk, mint egyedi, megismételhetetlen etnográfiai bemutató. Az akkori magyar embernek még szűk volt a világ, a legtöbben nem láttak messzebb saját falujuknál. Nem volt még tv, vagy internet, ezért nagyon nagy érdeklődéssel várták az amerikaiak érkezését. A lapok mind hatalmas várakozásról számoltak be: a korai órák ellenére tömegek fogadták őket az állomásokon. Az általam ismert néhány beszámoló, például Baktayé is tetszésének adott hangot. Bizonyára különleges, egyedi élményben volt részük!

– A magyar irodalomra, kultúrára volt e bármilyen hatása az amerikai show-nak?
– Az akkor ismert újságírók közül Heltai Jenő (Elta álnéven) és Rákosi Viktor (Sipulus álnév alatt) írt a show-ról, de beszámolóik nem voltak túl pozitívak, köszönhetően az említett indián verekedéseknek is. Tudomásom szerint más híres író nem írt Buffalo Billről, nem született novella vagy egyéb írás róluk. Talán ezért is történhetett, hogy az akkor példátlanul népszerű és sikeres körút elfelejtődött, az eddigi szakirodalomban mindössze egy mondatot ért.

A SZEMbeszéd korábbi posztjait itt olvashatják!