Julianus-kód: ismeretlen titkok nyomában a magyar kutatók

Ki gondolta volna, hogy a vatikáni iratok felfedezése nélkül Julianus barátot sem ismernénk?

– Páratlan lehetőségnek tűnik, hogy egy magyar kutatócsoport a Vatikáni Titkos Levéltárban kutathat. Ön ezt hogy véli?
– Valóban így van, és itt a hangsúly elsődlegesen nem a kutatás lehetőségére, hanem annak szervezett voltára esik. A Vatikán által elismert tudományos intézmény ajánlásával és egyetemi végzettséggel ugyanis bárki átlépheti a közvetlenül a San Pietro mögött található Cortile del Belvederére néző, a pápai Államtitkársággal átellenben fekvő Archivio Segreto Vaticano (ASV) küszöbét. Egyedüli kikötés a szakirányú egyetemi diploma, de ettől is eltekinthetnek. Ajánlásomra az elmúlt másfél évtizedben mintegy két tucat pázmányos hallgató dolgozhatott már hosszabb-rövidebb ideig a patinás intézmény falai között. Az MTA Lendület programja a magyar feltáró munka professzionalizálódását teszi lehetővé az MTA-PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport 2012 megalakulásával. A végső cél, hogy miként a XIX–XX. század fordulóján, ismét legyen egy valóban működő magyar történeti intézet Rómában. Honlapunk virtuálisan már ezt képviseli.

– Nekünk, magyaroknak miért lehet fontos a vatikáni archívum?
– Már Fejérpataky László megfogalmazta a XIX. század végén, hogy „egyáltalában Magyarország történetét az olaszországi, és első sorban a vatikáni levéltárak ismerete nélkül megírni nem lehet”. Köztudomású, hogy alig akad olyan helytörténeti munka, ami ne azzal kezdődne, hogy „a település első említése a pápai tizedszedők jegyzékeiben, a XIV. századból való”, e jegyzékeket az ASV-ből tették közzé elődeink az 1880-as években.

A kortárs regényírók fantáziáját is megmozgató Vatikáni Titkos Levéltárat 1611-ben alapította V. Pál pápa, s a világegyház, valamint az Egyházi Állam kormányzásával kapcsolatos dokumentumokat őriz. Itt helyezték el az ősi pápai hivatalok és családok iratait, valamint az angyalvári levéltárat is. Az egyetemes történelemtudomány legfontosabb és legrangosabb forrásőrző helye. Az archívum a tudósok számára 1881-ben nyitotta meg a kapuit. Feltárására számos ország, köztük Fraknói Vilmosnak, az MTA főtitkárának köszönhetően Magyarország saját történeti intézetet hozott létre Rómában, ezek jó része máig működik. A levéltár modern kori forrásai fokozatosan válnak kutathatóvá. Legutóbbi nyitására 2006-ban került sor, amikor is XI. Pius pápa haláláig bezárólag tette hozzáférhetővé a dokumentumokat XVI. Benedek pápa.

A SZEMbeszéd korábbi írásait itt olvashatja.

Szintén a középkorból a pápai bulla- és bréveregiszterek kötetrengetegei, vagy a Szentszékhez benyújtott akár anyagi, akár lelki, erkölcsi, fegyelmi netán büntetőügyekben benyújtott kérvények (szupplikációk) több tízezer kötetében számos olyan, jórészt még feltárásra váró, többkötetnyi adatot, információt találatunk Magyarországra nézve, amelyek az itthoni forráspusztulás miatt egyszerűen elérhetetlenek. Ezek alkalmasak arra, hogy a közismert politikai események íve mögött közelebbről rálássunk a korabeli magyar társadalomra. Ki lehet mondani: a középkori magyar történelem forrásainak egyik legértékesebb része jórészt még feltáratlan, a hazai történettudomány még óriási kihívás előtt áll e téren, és izgalmasabbnál izgalmasabb kérdések megválaszolása vár még rá. Nyilván új uralkodót nem fogunk már felfedezni, de hát a történelem nemcsak királyokról és koronákról szól.

– A középkoron túl igaz ez a török korra is?
– A másik fontos vetület a Hódoltság időszaka. A megszállt terülteken Raguza, Bosznia felől megjelenő apostoli (azaz pápai) misszionáriusok rendszeres jelentései, levelei hihetetlenül értékes források, jelentőségük ha nem is haladja meg, de legalábbis egyenértékű a török közigazgatás irataiéval. Ezek a dokumentumok nem a vatikáni levéltárban, hanem az illetéke Hitterjesztési Kongregáció archívumában találhatóak. Más szentszéki „minisztériumok”, például a Rítuskongregáció, vagy az inkvizícióutód Hittani Kongregáció is külön őrzik történeti anyagukat, ezek vizsgálata is a vatikáni kutatások szerves része. A legfontosabb őrzőhely természetesen az ASV, ide kerülnek be idővel az államtitkársági, nunciatúrai és egyéb diplomáciai anyagok is. Rendezésük, hozzáférhetővé tételük után a modern korra is számtalan információ nyerhető majd, például a mi esetünkben akár a Mindszenty-kérdésre, akár a Vatikáni „keleti politikájára”. Mindez azt is jelenti, hogy nyomozni való mindig lesz a vatikáni falak között, az alapanyag sosem fogy el, sőt gyarapodik az évtizedek során.

– Mint a honlapjukon írják, felbecsülhetetlen értékű, jórészt ismeretlen adatokat dolgoztak fel. Mit tart a kutatás eddigi legfontosabb eredményének?
– A levéltár püspök-prefektusa, Mons. Sergio Pagano által szerdán Budapesten bemutatott Cameralia Documenta Pontificia de Regnis Sacrae Coronae Hungariae (1297–1536) legfontosabb szakmai eredménye, hogy megjelentetésével az ASV egyik hatalmas középkori állagának magyar vonatkozási érdemben feltárásra kerültek. A kutatói energia, figyelem ezután más, még hatalmasabb iratgyűjteményekre irányulhat. A kamarai bejegyzések nem szolgálnak bűnügyi szenzációkkal, ilyen-olyan skandalumok leírásával, mint például az Apostoli Penitenciáriához (a pápák „lelki hatóságához”) benyújtott, spirituális és jogi rendezést igénylő kérvények. Ilyen szupplikációk egyébként a XV. század derekától 1526-ig csak Magyarországról mintegy háromezres nagyságrendben maradtak ránk. A közel másfél ezer tételt tartalmazó kamarai forrásgyűjtemény lehetőséget kínál többek között a késő középkori magyar egyházi intézmények és javadalmak gazdasági potenciáljának összehasonlító vizsgálatára, a korszak magyar egyházi archontológiájának minden korábbinál gazdagabb összeállítására, valamint a magyar egyház és az itáliai bankházak kapcsolatának elemzésére is. Olyan figurák tömkelege jelenik meg bennük a magyar középkorból, akiknek eddig jószerével még a létezésükről sem tudtunk. A helytörténet, a gazdaságtörténet vagy a kultúrtörténet számára érdekes mozaikdarabokat bocsátunk közkinccsé, amelyeket minden középkorkutató és rajtuk keresztül majd a szélesebb olvasóközönség is fel tud használni.

– Egyes urbánus legendák szerint a Vatikánban az ősi magyarokról számos iratot őriznek. Ez legenda, vagy alá lehet támasztani, akár az önök kutatásával?
– Az állítás nyilvánvalóan légből kapott. Az ASV az első évezredből érdemi iratanyagot nem őriz. Viszont már a 13. századi dokumentumok, kiváltképpen a hazai viszonyokhoz képest, meglehetősen bőségesek és sokoldalúak. Ez magyarázza, hogy a domonkos szerzetes Julianus barát első (1235–1236) útjáról felettesének, Richárd atyának Rómába küldött beszámolója, illetve az 1237–1238-as második utazásról magának Julianusnak a jelentése megmaradhatott. Ezek szolgálnak a Magna Hungariába irányuló keleti expedíciók egyedül forrásának, nélkülük még Julianus létezéséről sem tudnánk, nem hogy az őshazában maradt és a XIII. században még megtalált magyarokról. Kodolányi János sem írhatta volna meg szép regényét. A jelentéseket egyébként a vatikáni magyar kutatások „ősatyja” Cseles Márton jezsuita találta meg 1695-ben. Őt a magyar történelemben nem igazán kedvelt Kollonich Lipót bíboros küldte az Örök Városba. Elképzelhető, hogy épp Julianus – akiről tehát még sem Mátyás király, sem Pázmány nem tudhatott – esetére vezethető vissza a kérdésben megfogalmazódó legenda. Az hogy a barát és keleti utazása létezéséről kizárólag a vatikáni levéltárnak köszönhetően tudunk, nem egyedüli ékes bizonyítéka Fejérpataky László mondásának. A Szent Margitra, nyulak-szigeti éveire vonatkozó tanúvallomások szintén Rómában maradtak fenn.

– Munkájukkal az 1297 és 1536 közötti időszakot tárták fel. Nemzetünk szempontjából ez sorsdöntő időszak: kihal az Árpád-ház, magyar király Itáliába vezet hadjáratot, tartósan megvetik a lábukat Magyarországon a Habsburgok, ahogy a törökök is. A sort hosszasan lehetne folytatni. A levéltári anyagokból mi olvasható ki? A nemzetközi, így a római diplomáciában fontos szerep jutott a magyaroknak?
– A kamarai bejegyzések nem igazán híresek a diplomáciai vonatkozásokról. Viszont sorozatunk, a Collectanea Vaticana Hungariae első kötetében számos nunciusi utasítást tettünk már közzé. Ezek a források azt mutatják, hogy a reneszánsz kor pápasága a lehetőségeihez képest minden támogatást megadott a Hunyadiaknak és a Jagellóknak a Magyar Királyságot dél felől egyre jobban megközelítő veszedelem ellen. A pápák Itáliát és magát Rómát is fenyegetve érezték, de a kor európai politikai és katonai viszonyai nem tettek lehetővé egy olyan egységes fellépést, mint amilyenek évszázadokkal korábban, a keresztes háborúk idején bontakoztak ki. Ezek a dokumentumok természetesen latinul és olaszul vannak. Mi elsősorban alapkutatást folytatunk, és időbe telik, amíg ezek az információk beépülnek a szakkönyvekbe, szakcikkekbe, és onnan eljutnak az érdeklődő szélesebb közönségnek szóló írásokba is.

– Bakócz Tamás megkerülhetetlen téma a korszakban. Általában, ha ismerik, azt tudják róla, hogy magyarként ő volt a legközelebb ahhoz, hogy pápává válasszák. Bakóczról, illetve az 1513-as pápaválasztás hátteréről is sikerült újat kideríteniük?
– Nem, és lényegében nem is várható. A kérdés gyakorlatilag megoldottnak és jól ismertnek tekinthető, már a népszerűsítő irodalom is a kurrens kutatói, tudományos álláspontot képviseli. Mi viszont olyan téren tudunk újat és érdekeset hozni akár Bakócczal kapcsolatban is, mint például az 1518-as körmendi kolostorpernek a jegyzőkönyve. A per a Kúriánál közte és az általa renitensnek és kicsapongónak ítélt ágostonos szerzetesek között folyt, akiknek a helyébe ferenceseket telepített. A perben megszólaló tanúk vallomásaiból pillanatfelvételként tárulnak elénk a XVI. század eleji Körmend mindennapjai. A sorozatunkban már 2006-ban publikált jegyzőkönyvet ezért érdemes lesz egyszer magyar fordításban is megjeleníteni. Monografikus feldolgozása már megtörtént.

– A múlt héten mutatták be a legfrissebb eredményeiket közlő köteteket. Mit jelent önnek és a kutatócsoportnak az, hogy a Vatikáni Titkos Levéltár vezetője is ellátogatott az eseményre? E gesztus mindenképpen elismerésnek tűnik a nemzetközi tudományos életben.
– Tudomásunk szerint Magyarországon még nem járt a Vatikáni Titkos Levéltárnak, a pápai és nemzetközi tudományosság e fontos intézményének vezetője Magyarországon. Valóban, a lehető legmagasabb és legautentikusabb szakmai elismerés, és óriási megtiszteltetés számunkra, és a MTA-PPKE Lendület Egyháztörténeti Kutatócsoport vatikáni levéltári kutatásainak komoly elismerése, hogy Mons. Pagano elfogadta meghívásunkat. Számos elfoglaltsága miatt csupán 1 napra jött. Szerdán délben érkezett és csütörtök hajnalban már vissza is indult a Vatikánba.

– A kutatócsoport vezetőjeként hogyan értékeli az eddigi munkát, és milyen célokat tűzött ki az idei esztendőre?
– A Lendület-program kiírása szerint kutatásainkhoz OTKA-támogatást is kellett szereznünk. Ez egy évvel előbb sikerült, mint maga a Lendület-pályázatunk. Így a Kutatócsoport 2012-es hivatalos megalakulásakor már egy éve intenzíven folyt a munka. (Jómagam pedig már 1996 óta végzek kutatásokat a vatikáni levéltárban.) Ennek köszönhetően már azt első 2012–2013-as projektév elején megjelenhettünk komolyabbnak nevezhető eredményekkel, melyek közül legjelentősebb a tervezett vizsgálatokról előpublikációk formájában hírt adó vaskos tanulmánykötetünk, a Magyarország és a római Szentszék. Források és távlatok című kiadvány. 2013 májusában, épp Bakócz konklávébeli szereplése 500. évfordulója apropóján láttuk vendégül a vatikáni levéltárban kutató neves olasz, német, osztrák, spanyol, francia és szlovén történészeket és tekintettük át, értékeltük újra ebből az alkalomból a pápaság és a helyi egyházak összetett kapcsolatrendszerét. A szimpózium tanulmányai a napokban látnak napvilágot Viterbóban. A 2013–2014-es, második Lendület-projektév kevésbé volt látványos. Az elmélyült és kiterjedt alapkutatásokról – például az Apostoli Kamaráéról – szólt. Ez tervezetten történt, igyekszünk megtalálni a helyes arányt a tudomány művelése és reprezentálása között. De hogy a tervekről is szóljak. Már megjelent és honlapunkról is letölthető a kutatócsoport külső munkatársa, Kruppa Tamás monográfiája a XVI. század végi, a pápaság által szervezett törökellenes összefogásról, amely tehát a Báthory-korszakba kalauzol bennünket. A pápai diplomácia vizsgálata mindig központi területe volt és marad a vatikáni kutatásoknak. 2015-ben ezé lesz a főszerep. Egyfelől a Mohács előtti magyar vonatkozású pápai brévék Nemes Gábornak köszönhető publikálásában. Másfelől Pázmány 1616. évi érseki kinevezése hallatlanul izgalmas körülményeinek általam történő monografikus feldolgozásában. Erre a közelgő 400. évforduló alkalmából, elsősorban a vatikáni Fondo Borghese alapján kerül sor. Az 1920–1930-as évek újonnan megnyitott vatikáni diplomáciai fondjainak beható ismertetése Tóth Krisztina részéről pedig már a modern korba kalauzol bennünket.