
Szenvedi Zoltán

Nem nyomoznak Pintér ellen
Nem nyomoznak Áder János ügyében
Három év tíz hónap az ámokfutónak
Álrendőröket vádol rablással egy autós
Kokárdás álhír
Meghiúsított rablás
Kétszer rálőttek tegnap a főváros VIII. kerületében az egyik biztonsági őrre azok a pénzszállító-egyenruhát viselő bűnözők, akik a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. vezérigazgatóságának pénztárát akarták kirabolni. A két férfi a cég dolgozóinak fizetését,
Felejtenek a dunai kishajósok
A dunai és a balatoni vízi rendőrök hajóállományuk karbantartásával készülődnek az egy hónap múlva kezdődő nyári szezonra. Mindkét helyszínen a tél csendesen telt el, igaz, a Dunából január óta 14 holttestet emeltek ki a rendőrök. A Somogy Megyei Katasztr
Lebukott a betörőbanda
Kommandós akcióval fogták el szerda este egy szigethalmi bűnbanda fejét, Sz. Jánost és társát M. Istvánt, akit csoportos rablás gyanújával még aznap őrizetbe vettek – mondta el lapunknak tegnap Tóth János őrnagy, a szigetszentmiklósi rendőrkapitánys
Lebuktak a hatvani számlakereskedők
Négymilliárd forint értékben foglaltak le fiktív számlákat az egri adónyomozók két hatvani vállakozótól és több más cégtől – tudatta lapunkkal Burillák Attila, az APEH szóvivője. A hatóság szerint a gyanúsítottak szervezetten, bűnszövetségben foglal