Meglepő, milyen sokan állítják magabiztosan, hogy ezeknek az igéknek nem létezik felszólító módú alakjuk. Sőt, vannak, akik ezt hajmeresztő módon megpróbálják megideologizálni: azért nincs, mert ezeket az igéket nem is lenne értelme felszólító módban használni, hiszen nem tudjuk arra kérni a másik embert, hogy kezdjen el csuklani, nem mondhatjuk a vonatnak, hogy térjen le a sínről, és nem tudjuk megkérni a társunkat, hogy legyen kedvére való az étel. Pedig a felszólító módú igéket nemcsak felszólító mondatban, hanem a kötőmódú tagmondatokban is használjuk.
Természetesen létezik és helyes a csuklik, siklik, ízlik ige felszólító módú alakja: csukoljon, sikoljon, ízeljen. „Adok egy kis vizet a babának, hogy ne csukoljon”; „Muszáj volt behúzni a vészféket, hogy ki ne sikoljon a vonat”; „Jó sok zöldséget tettem a levesbe, hogy ízeljen” – ezekben a példamondatban a legkritikusabbak sem találhatnak kivetnivalót.
A -lik/-zik végű igék egy részénél semmiféle gondot nem okoz a felszólító módú alak megalkotása, használata: omlik-omoljon, oszlik-oszoljon, romlik-romoljon, bomlik-bomoljon, lélegzik-lélegezzen, hajlik-hajoljon, botlik-botoljon, ömlik-ömöljön, párzik-pározzon, virágzik-virágozzon, hangzik-hangozzon, áramlik-áramoljon, habzik-habozzon. Sőt, hasonlóan működik az ugrik ige is: ugorjon. Az említettek mintájára bátran használjuk a sikoljon, csukoljon, ízeljen, sőt a hámoljon, kotoljon, bicsakoljon, rémeljen, feseljen, nyakoljon, zajoljon, foszoljon, özönöljön, villámoljon igéket is! Attól, mert valami szokatlan, még nem helytelen.
Érdemes megjegyezni még, hogy nem csupán a felszólító módú alakhoz toldunk be magánhangzót, például a ható és a gyakorító ige, valamint a határozói igenév, sőt olykor a főnévi igenév képzőjét is így kapcsoljuk: „A cserkésztábor vezetője befejezte a beszédet, az őrs oszolhat”; „Bár a tüntetés véget ért, még mindig sokan vannak a helyszínen, a tömeg egyelőre csak oszolgat”; „A programismertetés után a résztvevők ötfős csoportokra oszolva elindultak”; „A demonstrálók a rendőri felszólítás ellenére sem hajlandók oszolni”.
Nyilván a kíváncsiság, és nem a szó gyakori használata miatt vetődik fel időről időre a kérdés, hogy hogyan tesszük felszólító módba a vedlik igét. A felületes szemlélőt beviheti az erdőbe, hogy az eltérő jelentésű habzik és habozik igének egyaránt habozzon a felszólító módú alakja. Ám itt a két szónak azonos a gyökere, csak a jelentésük mára elkülönült egymástól, a vedliknek viszont semmi köze a vedelhez. Előbbiről ezt olvashatjuk a Zaicz Gábor-féle Etimológiai szótárban: származékszó, valószínűleg a vet ige -lik gyakorító-visszaható igeképzős származéka. Mivel tehát a hangbetoldással létrejövő szó megegyezne egy teljesen más ige felszólító módú alakjával, a vedlik igét nem tudjuk felszólító módban használni. Azaz nem mondhatjuk, hogy „Megnyírattam a kutyámat, hogy ne vedeljen”, helyette más igét kell használni: „Megnyírattam a kutyámat, hogy ne hullajtsa a szőrét”.
Hogyan alkotjuk meg a szaglik ige felszólító módú alakját? Elméletileg nem helytelen a „Leviszem a szemetet, hogy ne szagoljon” mondat, de szerencsétlenül hangzik, inkább kerüljük. És még ezzel sem értünk a „korlátozottan használható” igék sorának végére: a legendás nyelvművelő műsor, az Álljunk meg egy szóra! neten fellelhető néhány adásának egyikében Grétsy László épp a hangzóhiányos -lik/-zik végű igékkel foglalkozik, s a felszólító módban nem használhatókra a kifejlik szót hozza példának: „Nem mondhatom, hogy kifejeljen”.
Érdemes idézni azt is, mivel zárja le a nyelvész a -lik/-zik végű igék felszólító módú alakjának témáját: „nem olyan nagy nyelvhasználati buktató ez, mint sokan gondolják”.
