Kazahsztán sztyeppes területén huszonkilencszer elférne hazánk, ám csak kétszer annyian lakják. Az 1991-től független ország most kezd magára találni, ma már ők vannak többségben saját hazájukban. Egyetemi oktatóként Kazahsztánban vendégeskedve Gilbert Edit a Somogy idei 1. és 2. számában számol be róla, hogy az oroszul remekül beszélők közül a fiatalok egy része már saját nyelvét részesíti előnyben, míg mások falusiasnak tartják. A kazakok egyötöde nem beszéli saját nyelvét, és legalább még egyszer ennyien nem elég jól.
A nyugati kapcsolatok mellett a már virágzásnak induló kultúrájuk is kibontakozhat, ami viszont nem a betűk primer hozadéka. Míg a nagypolitika kizárólagos keleti vagy nyugati nyitáson gondolkodik, a kultúrát előtérbe állító nemzet okosan mindkét pólus előnyeit igyekszik adoptálni, főképp azokat, amelyek a nemzeti identitást megalapozó kulturális értékeket nem csorbítják. A török nyelvek közé tartozó kazak vadonatúj betűi nem tartalmaznak mellékjeleket, míg az egyébként hozzá nem közeli török nyelvéi igen. Ez tovább erősíti, hogy a kazak politika szemében az angol az etalon. A törökök atyja, Atatürk Európához közelítő reformjának része volt Törökországban a latin betűs írás bevezetése 1928-ban. Önmagában azonban a politikai akarat nem feltétlenül elegendő a sikerhez, erre jó esélyük valószínűleg csak nemzeti kultúrájuk fellendülésével együtt lesz a kazakoknak, azonban lehetséges, hogy ez más jellegű sikerre vezet majd, mint amilyet az elnök elgondolt.
