Az utóbbi időben ügyintéző levelezés során többször is feltűnt a megszólításban eluralkodó fejetlenség. A hivatalos stílus sajátossága (lenne), hogy a megszólítás első elemeként szerepel a „tisztelt”, abban az esetben, ha a ranglétra hierarchiájában magunknál följebbre címezzük irományunkat. Szerencsésebb a velünk azonos szintűnek is ezt írnunk, udvariasabb, kevésbé véthetünk ezzel, mint a „kedves”-sel. Alsóbb beosztásban lévőnek viszont a „kedves” dukál. Az életkor itt sokszor nem lehet szempont, hiszen gyakran írunk ismeretlennek, akiről nem tudhatjuk, hány éves.
A „tisztelt” után a beosztást szoktuk írni, ha olyan minőségében keressük a címzettet, azaz például „Tisztelt igazgató úr”, nem pedig „Tisztelt Kis Tasziló”, sem pedig „Tisztelt Kis úr”. Előbbi azért nem, mert nem mint magánembernek szól a megkeresésünk, utóbbinál pedig könnyen ügynöknek vélhet minket, s levelünk olvasatlanul végezheti a kukában. A „kedves” után a név következik, ideális esetben a teljes. Ha nőnek írunk, akkor „Tisztelt igazgatónő”, „Tisztelt elnök asszony”. Az utóbbiban az asszony akkor is megállja a helyét, ha a hölgy történetesen nem férjezett, nem kell kutakodnunk a családi állapotáról, a kisasszony elavult. A titulus versus név választásánál a kőbe vésett szabály az előzékenység, a fennálló viszony helyes mérlegelése, mely sokszor lehet egyedi, hiszen ismerhetünk olyat, aki fölöttünk áll, de bizalmasabb kapcsolatban vagyunk vele.
Amikor egy vaskos számlalevelet kapunk, abban a legszerencsésebb például a „Tisztelt előfizető” lehetne, mely alatt személyes adataink sorakoznának. A „tisztelt” a partnerségi viszony miatt. Férfiaknak „úr”-at, sőt „Úr”-at biggyesztenek a nevük után. Ez számomra olyasféle galantéria, mint amikor az utcán elém támolygó hörög ki magából egy „főnök úr”-at: pénzt akar. Nők esetében nemigen beszélhetünk szerencsés megoldásról: az „úrhölgy” kissé feudális, az „úrnő”-höz már többen társítanának latexet és korbácsot, mint gálánsságot, a „hölgy” is kissé modoros itt, az „asszony” pedig asszonysággá deformálódik, különösen akkor, ha bakfis olvassa. Ha meg semmit sem írnak a név után, a férfiakat se tessenek urazni.
Jogosan érezheti bárdolatlannak a megszólítást az, aki például egy titkárságra „tisztelt”-et írt, míg a válaszban ő „kedves” lett, keresztnévvel. Ez különösen akkor visszás, ha a titkársági dolgozó zsebében OKJ-s papír lapul, míg a partner esetleg halmozottan doktor, csak éppen nem rukkolt elő vele.
Önkormányzattól löktek nekem a minap egy „Tisztelt (keresztnév) Úr” oktalanságot. Miután nem tudtam, sírjak vagy nevessek, kollégám emlékeztetett egy hasonló katyvaszra, mely a Tisztelt Ház falai között hangzott el a MIÉP-es Szabó Lukács és Torgyán József szócsatájában. Utóbbi „Tisztelt Lukács képviselő úr!”-ral kezdte a válaszát, mire előbbi „Tisztelt József képviselő úr!”-ral viszonozta a figyelmetlenséget.
És még egy: ha teljes névvel szólítjuk meg a másikat, akkor vagy másoljuk be a nevét, ha már rendelkezésünkre áll, vagy vegyük a fáradságot, olvassuk el akkurátusan, ne kereszteljük át, ellenkező esetben ügyünkre is könnyen keresztet vethetünk.
