A XVI. század fejlődő városaiban a nemesség és polgárság között szorosabb lett a kapcsolat, ezért az alacsonyabb társadalmi rétegből származókat is többször uramként tisztelték meg. A lefokozással egyúttal egyedi esetekben már odáig jutott a szó, hogy egyenesen sértésnek is számíthatott – véli Kertész. Ehhez hozzájárulhatott, hogy a kódexek szerint akkoriban bármely nő gyakran nevezte a férjét urának, ami vélhetően néhány évtized múlva hal ki a nyelvünkből.
A XVI–XVII. század fordulóján még ismert volt, hogy az úr valójában előbbre való az egyszerű nemesnél, az ebből a korból származó szövegek rendszerint ebben a következetes sorrendben említik őket: urak, nemesek, azaz az úr főrenden való nemest jelentett.
Az asszony alatt pedig sokáig úrnőt kellett érteni a XVI. századi levelek tanúsága szerint. Az asszony úrral való egyenrangúsága ekkor azzal igazolható, hogy az uralkodik ige női megfelelője az asszonykodik volt, amit Károlyi Gáspár Két Könyv című írása vagy Bornemisza Péter Elektrája is igazolhat. Hogy mégis miért értéktelenedett el hamarabb az asszony szó, mint az úr, az azért lehet – feltételezi Kertész –, mert a férjezett nőt egyéb szó híján nem tudták másként illetni, így aztán a XVI. században már a jobbágy feleségét is asszonynak nevezték.
Végezetül a vénülő ifjak: a kis uram mára sehol sincs, párja, a kisasszony is igencsak fonnyadozik, ahogy a kis uram rokona, a fiatalember is lassan nyugdíjba mehet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!