
Hosszú Katinka kiemelte:
„Nekem most a legeslegfontosabb az olimpia. Testileg és lelkileg is a legjobb formában kell lennem, most ez a feladatom, minden más háttérbe szorul. Szerencsére már másfél éve forog a dokumentumfilm, a stáb mindent felvett, amit csak lehetett, talán még egy kicsit többet is. Ismerik a családomat, a szüleimet, a nagyapámat, a testvéreimet, a szerelmemet Mátét, a barátaimat, a pályatársaimat. Forgattunk Baján, Szentendrén, Gemencen, Nizzában, Dél-Afrikában, Tenerifén, Helsinkiben, Barcelonában, főztünk halászlevet, költözködtünk, végigcsináltuk a pandémiát – bőven volt időnk összebarátkozni. Ismerik a múltamat, a jelenemet, az életemet. Ha most tűnnének fel a színen, biztos, hogy zavarnának, de így már megbízom bennük. Tekintettel vagyunk egymásra, együtt haladunk a cél felé.”
A Katinka című hivatalos életrajzi dokumentumfilm a Szupermodern Stúdió gyártásában készül, a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Producere Lajos Tamás, rendezője Pálinkás Norbert, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert, társproducere Bederna László, gyártásvezetője Závotszky Melinda, vezető operatőre Nagy András, operatőre Tóth Zsolt. A dokumentumfilm zeneszerzője Tövisházi Ambrus, vágója Gotthárdi Balázs.
A dokumentumfilm előzetesét IDE kattintva láthatják!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!