A Britney szempontjából kedvező fejleményeknek a rajongók természetesen örültek, és senki nem kérdőjelezte meg a létjogosultságukat. Azonban kedden a semmiből megjelent egy előzetes a Netflix következő dokumentumfilmjéhez, ami a Britney vs Spears címet kapta. Ebből pedig kitalálható, hogy a popsztár harcát mutatja be családja, leginkább az apja ellen.
A filmben olyan hangfelvételek és videórészletek szerepelnek, amiket csak Britney és az ügyvédei tudtak a streamszolgáltatónak átadni, és ezt aligha ingyen tették. Sőt miután ezen szerződés megkötésekor – a doku munkálatai nagyjából két éve kezdődtek – még Jamie volt Britney pénzügyeinek őre, ő is szép összeghez juthatott. Vagyis minden fél elég jól járt ezzel a filmmel, főleg, ha számításba vesszük, hogy a Netflix nem szeret spórolni. A pénzre pedig mindenkinek szüksége van, ugyanis Jamie rendesen költötte a lánya millióit, és maga Britney sem szűkölködött, miközben sem új dalokat nem készített, sem turnézni nem ment, vagyis bevétel-utánpótlás évek óta nem érkezett.
Ennek fényében elképzelhető, hogy Jamie lemondása és Britney öntudatra ébredése egy szép nagy marketinggépezet elemei voltak. Persze az tagadhatatlan, hogy az énekesnő tényleg szabadulni akar a „modern rabszolgaságból”, ahogy ő nevezi a helyzetét.
Az eredeti teljes cikk IDE kattintva olvasható el.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!