A Ne nézz fel! című katasztrófafilmnek nem is lehetne jobb reklám, hogy a női főszereplője, Jennifer Lawrence éppen kisbabát vár, így aztán a promóciós turné minden mozzanata a címlapokon végzi a színésznő kerekedő pocakja miatt
Leonardo DiCaprio elképesztő dolgot tett a kutyáiért
A színész két huskyja rendetlenkedett a forgatáson – olvasható a Hirado.hu cikkében.
Most azonban a férfi főhőst alakító Leonardo DiCaprióhoz is köthető egy jó sztori, már ami a filmet illeti.
A minap az Entertainment Weekly „Around the Table” kerekasztalbeszélgetésén mesélte el a stáb azt a sztorit, amiről most sokan azt kívánják, bár ekkor is forgott volna a kamera.
Köztudott, hogy Leónak van két mentett husky kutyusa, akik mindenhova vele mennek, így a Ne nézz fel! forgatásain is hű társai voltak a filmcsillagnak, ahol aztán okoztak némi galibát, aminek könnyen nagyon rossz vége lehetett volna.
Adam McKay, a rendező arra lett figyelmes, hogy az egyik kutya alatt beszakad a jég a tavon, ami mellett épp forgattak, majd a következő pillanatban már csak azt látta, ahogy Leo utánaugrik és próbálja kimenteni az állatot.
Amikor végre az egyik kint volt, a másik ugrott be a vízbe, végül mind együtt fagyoskodtunk a tóban
– fejezte be DiCaprio a sztorit.
Kolléganője Jennifer Lawrence, azonban még erre is rá tudott kontrázni:
Tudom, most valószínűleg mind egy dologra tudtok gondolni, amire én is, hogy Leo ezek után a ruháitól megszabadulva melegedett a kocsijában
A teljes cikk ITT olvasható.
Borítókép: Leonardo DiCaprio amerikai színész érkezik a 92. Oscar-gálára a hollywoodi Dolby Színházban 2020. február 9-én (Fotó: MTI/EPA/David Swanson)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Fának csapódott egy autó Karcagnál, a sofőr azonnal meghalt
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
„A mai Mokka után már nem…” – drámai bejelentést tett Szabó Zsófi
Nógrádi György: Ha nem lesz megoldás, a német lakosság fogja kézbe venni a dolgokat + videó
Olyan borzalmas körülmények között halt meg egy 15 éves diáklány az osztálykiránduláson, hogy szülei még a holttestét sem nézhették meg
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek – A végén
Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
Saját térfeléről rúgott hatalmas gólt a magyar focikapus - videó
Dárdai Pál fián állhat bosszút a terrorizmussal kapcsolatba hozott futballista
Az amerikaiak választás elé állították Zelenszkijt
Kiderült a titok, Závecz Tibor kétségbeesve magyarázta a bizonyítványát
Már látni, merre eshet a hó karácsonykor + videó