Jobs polgártárs és a férfi a követségről

Jihlavában láttuk a „hivatalos” Jobs-filmet, és videokapcsolaton keresztül beszéltünk Julian Assange-zsal.

„mert a terméknek lelke van és szinte szeretni lehet, nos, ez nem mindennapi teljesítmény.”

Normális esetben ugyanis az ember szereti az Istenét, a hazáját és a családját, esetleg a kutyáját és a természetet, a szórakoztató számítástechnika vívmányait meg használja, oszt punktum. Nem véletlen, hogy korunk Aranypolgárának halálhírére majdnem ugyanúgy reagált a világ egy része, mint John Lennonéra.

Jobs nem elsősorban mérnök volt vagy egy multinacionális cég vezetője, hanem világsztár. Mint például Julian Assange, ha már Gibney kapcsán felmerült a Wikileaks is. És ha már itt Jihlavában, abban a szerencsében részesülhettünk, hogy a Kultúra Házából videokapcsolat segítségével kedélyesen elbeszélgethettünk vele. Ez nem a szürrealista szekció keretein belül történt, ez már a 21. század, és ha Gustáv Husák megérhette volna, már végképp nem értene semmit.

Assange egyébként nem volt hajlandó szerepelni Gibney filmjében, és most tekintsünk el attól, hogy egy mesebeli összegért talán esetleg mégis, vagy úgy látta, hogy a történet hemzseg a tévedésektől és azért nem, mindenesetre most örömmel állt a fesztivál rendelkezésére. Az évtized embere kissé nehezen viseli a bezártságot, de azért láthatóan jól van, és változatlanul tisztán és világosan látja a világot és annak ideiglenes helytartóit, Szíriától Amerikáig, Mexikótól a CIA-ig, a korrupciótól a támaszpontokig.

„Kár, hogy az USA budapesti nagykövete nem lehetett jelen a foglalkozáson, egy másik súlycsoportból kapott volna választ a felvetéseire.”

Egy adott pillanatban viszont a maga valóságában megjelent a színpadon Mása Aljokina a Pussy Riotsból, és ezt már nehéz lett volna fokozni. Hogy Assange az én emberem is, az eddig is egyértelmű volt számomra, de röpke másfél óra alatt most ismét megerősítést nyert. Noam Chomsky szavaival élve:

„Bárki, aki ilyen önfeláldozó bátorsággal védi a demokratikus alapjogokat, elismerést érdemel, nem meghurcoltatást és börtönt.”

Már csak azért is, mert ahogy egy másik dokumentarista, Michael Moore mondta egy jó pillanatában, Julian élhetőbb hellyé tette a világot.