Életreítéltek a bitófa árnyékában

A Nemzeti Örökség Intézet dokumentumfilmjében 1956 hősei emlékeznek a feledésbe merült Kisfogházra.

A Kozma utcai börtön mellett elhaladva ma bizonyára keveseket érint meg a történelem. A legtöbben még mindig nem tudják, hogy az egykori Gyűjtőfogház oldalából megközelíthető T alakú, még a Rákosi-rendszerben hírhedtté vált épület a kádári megtorlások központi színhelyévé vált 1956 után: a Kisfogházban végezték ki Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Szabó Jánost, a Széna tér, Angyal Istvánt, a Tűzoltó utca és Iván Kovács Lászlót, a Corvin köz parancsnokát. És rajtuk kívül még vagy kétszáz „ellenforradalmárt”. A szabadságharc leverése után 1963-ig a vérbíróságok huszonhatezer embert ítéltek börtönbüntetésre vagy halálra, a kivégzések többségét a Kisfogház udvarán hajtották végre.

A Kisfogház, bár tavaly a Nemzeti Örökség Intézet (Nöri) kezdeményezésére az Új köztemető három parcellája alkotta nemzeti emlékhely részévé vált, ma mégsem él a köztudatban. Közel sem annyira ismert, mint az októberi forradalom jelképévé vált helyszínek – a Corvin köz, a Széna tér, a Bem-szobor – vagy a megtorlásokhoz és a nemzeti gyászhoz kötött 301-es parcella szerepe az események láncolatában. Aligha kétséges, hogy a kőbányai börtön és vesztőhely szimbolikus jelentősége Aradéhoz mérhető, valahogyan mégis elveszett a rendszerváltozás óta egyébként tisztességgel ápolt történelmi emlékezetben.

A Nöri Életreítéltek című dokumentumfilmje azért készült el, hogy megkíséreljen javítani ezen a helyzeten. Az alkotásban négy egykori halálraítélt idézi fel a bitófa árnyékában eltöltött rabságát. A legismertebb áldozat, Wittner Mária mellett Göncz Árpád egykori pertársa, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke, Regéczy-Nagy László, a Széna téri felkelők egyik vezetője, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnöke és a Kisfogház Emlékhely alapítója, Fónay Jenő, valamint Puchert János egykori elítélt sorkatona szerepelnek a filmben.

Az Életreítéltek a lehető legpuritánabb, de igen hatásos módon mutatja be a Kisfogház történetét: a közel egyórás film nagy részében nem történik más, mint hogy a szereplők egymást váltva, otthonukban ülve és az események kronológiája szerint emlékeznek vissza a forradalom utáni meghurcoltatásaikra. Az alkotás mégsem fullad unalomba, sőt. Az erős, érzelmekkel átitatott történeteknek és a készítőknek köszönhetően az Uránia november 4-ei bemutatóján az utóbbi évek egyik legjobb 1956-os témájú dokumentumfilmjét láthatta a közönség. A film talán legmegrendítőbb részében Fónay Jenő és Regéczy-Nagy László személyesen is ellátogat szenvedései színhelyére.

A Nemzeti Örökség Intézete elnökét a premier után az Életreítéltek létrejöttének körülményeiről kérdeztük. Radnainé Fogarasi Katalin elárulta, a film célja, hogy szélesebb körben is megismertesse a Kisfogház történetét, missziója, mondhatni, a történelmi ismeretterjesztés. Nem akartak túl sok szereplőt, ezért végül négy hatásos, de a feltáruló borzalmak ellenére sem sokkoló, az általános iskolások és az érettségi előtt álló diákok számára is emészthető elbeszélés maradt az alkotásban. Mint felelevenítette, a film ötlete tavaly a 298-as parcellánál, a 89. évében elhunyt Fehérváry István, a Magyar Politikai Elítéltek Közösségének elnöke temetésén fogant meg a fejében.

„Arra gondoltam, hogy megint elment egy hős, és lassan nem marad senki, aki elmesélhetné az utókornak ezeket a megrendítő történeteket.”

Elmondta, a Nöri meghívásos pályázatot írt ki a film elkészítésére, amelynek győzteseként két fiatal tehetség készíthette el a filmet. Szakonyi Noémi nemzetközi díjat nyert egy filmtervével, Vincze Máté Artur diplomafilmjét pedig beválogatták az Urániában megrendezett nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválra. Mindketten nemrég végeztek dokumentumfilm-rendezői szakon, Almási Tamás osztályában.

Az emlékhely ismeretlenségét ugyanakkor az is jól mutatja, hogy a Kisfogházról ők is csak a pályázati kiírás kapcsán hallottak először

– jegyezte meg az elnök.

Bár az alkotók szerették volna, Göncz Árpád betegsége miatt már nem szerepelhetett a filmben. Mécs Imre érzelmi okokból nem vállalta a felkérést, ám tanácsadóként segítette a filmkészítők munkáját. Ő ajánlotta Puchert Jánost is: az egykori sorkatonának már csak egy hete volt hátra a leszerelésig, amikor kitört a forradalom, majd parancsot teljesítve harcokba keveredett, halálra ítélték, végül Wittner Máriához hasonlóan tizenhárom évet ült börtönben.

A Nemzeti Örökség Intézete tervei szerint az Életreítélteket a köztévében és a rákoskeresztúri temetőbe tervezett látogatóközpontban is vetítik majd.