Amíg van fény, él a remény

Újjáéledt hamvaiból a Csillagok háborúja. Az ébredő erő George Lucas nélkül lett kiváló folytatás.

fib
2015. 12. 17. 16:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenhat évvel ezelőtt, amikor bemutatták a Csillagok háborúja (Star Wars) előzmény-trilógiájának első epizódját, a Baljós árnyakat, hatalmas csalódás ért. Úgy éreztem, vélhetően sokakkal együtt, hogy átvertek: a régóta várt film egy semmitmondó, erőltetett vacak lett, amely belerondít a sorozat legendájába.

A George Lucas felügyelete mellett 1977-től \'83-ig készített első három epizód (Csillagok háborúja, A Birodalom visszavág, A Jedi visszatér) több lett mint egyszerű sci-fi vagy fantasy, szinte vallást teremtett. Ehhez képest a történet előzményeit elmesélő hármas (Baljós árnyak, A klónok támadása, A Sith-ek bosszúja), amely \'99-től 2005-ig került a mozikba, ostoba politikai sztorit kreált az űreposzból.

Szerencsére a folytatás, az új trilógia első filmje, Az ébredő erő gyorsan elfeledteti az ügyetlenkedést, és visszarepít bennünket ahhoz a mítoszhoz, amely sok százmillió fanatikust teremtett az elmúlt szűk negyven évben. 2012-ben, amikor a Disney megvásárolta a Lucasfilmet, és így a sorozat jogait is, sejthető volt, hogy az új trilógiánál nem követik el ugyanazt a hibát még egyszer, mint George Lucas korábban.

A kultikus alkotót kiszorították a produkcióból, még a forgatáson sem látták szívesen. Producernek a sikerfilmeket futószalagon gyártó Kathleen Kennedyt nevezték ki, a rendezést (és a forgatókönyvírás egy részét) J.J. Abramsre bízták, aki már többször bizonyított: ő csinálta a Super 8-at és egy másik legendás sorozat, a Star Trek felújítását is.

Ami azonban ennél is fontosabb, hogy igazi Csillagok háborúja-fanatikus, ezen a mítoszon nőtt fel, mindent tud a sorozat világáról. Ezek után talán nem csoda, ha Az ébredő erőben megvan minden, ami a klasszikus trilógiát jellemezte. George Lucas annak idején összeszedett egy rakás kulturális utalást, beszórta egy dobozba, alaposan felrázta, és ez lett a Csillagok háborúja.

A vásznon egyszerre van jelen Nyugat és Kelet, a szamurájok és a vadnyugat, a szekták és a totalitárius diktatúrák; a számtalan vallási elemből összeeszkábált mitológia; a hagyományos mesevilág: manókkal, óriás szörnyekkel, hercegnőkkel, gonosz varázslókkal. És persze ott van a hetvenes-nyolcvanas évek világpolitikája, a kétpólusú univerzum, vagyis a Jó és a Rossz, a fény és a sötétség, a sokszínűség és az uniformizált társadalom összecsapása.

Az eredeti történetben a gonosz, elnyomó Birodalommal szemben megjelennek a „multikulturális”, idealista, naiv és végtelenül becsületes lázadók. Akik végül természetesen felülkerekednek. A Csillagok háborúja univerzumában mindent áthat az erő, amelyet a sötét oldal katonái, a Sith-ek és a jók, a Jedi lovagok egyaránt fel tudnak használni – a tét pedig az egyensúlyi helyzet megteremtése (persze a jók irányításával).

Ezzel a spirituális töltettel vált teljessé a mítosz, amely igazi globális mítosz, hiszen az űr(szappan)opera világában mindenki otthon érezheti magát nemre, vallásra, bőrszínre való tekintet nélkül. És ki állna ellent egy filmnek, amiben a vagány, talpig becsületes és vicces jók legyőzik a szürke, kimért és diktatórikus rosszakat? Az ébredő erő is e szerint a recept szerint készült.

Elővették a \'77-es első részt, és annak szellemében forgattak egy tiszteletadásnak is beillő, mégis teljesen friss és önmagában is működő filmet. 30 évvel járunk A Jedi visszatér eseményei után.

Az akkori lázadók nem arattak teljes győzelmet, az univerzumban megint felbukkant a gonosz, ezúttal Első Rend néven, amely ismét a jók, vagyis immár az ellenállók elpusztításán ügyködik. Luke Skywalkernek, a legendás utolsó Jedi lovagnak nyoma veszett, az ellenállók és a sötét oldal is őt keresi, hiszen csak ő teremthet újra egyensúlyt az erőben. A történet középpontjában ismét egy titkos információ áll: Luke lakóhelye az univerzum egy távoli szegletében, erre vadászva csapnak össze a sötétség és a fény harcosai.

Mindeközben A Jedi visszatér űrcsatájának mementóiként feltűnnek a sivatag-bolygóra zuhant óriás cirkálók és kiégett birodalmi lépegetők, amelyeket – szép alkotói önreflexióként – alkatrésznepperek szerelnek szét, és adnak el. És megjelennek természetesen a klasszikus trilógia főszereplői is: Han Solo, Csubakka és Leia Organa. De ez a történet már nem róluk, hanem új hősökről szól: Reyről, a fiatal lányról, akiben váratlanul felébred az erő (így nem kétséges, kinek a leszármazottja), Finnről, a jó útra tért birodalmi rohamosztagosról, illetve Kylo Renről, a sötét oldal harcosáról, aki szintén híres felmenőkkel bír, és aki egészen másként gonosz, mint elődei. Összetettebb, bonyolultabb karakter.

És ez a komplexitás jellemző a film egészére is. Vagyis J.J. Abrams úgy őrizte meg a hagyományokat, hogy tovább is tudott lépni, újabb dimenziókat nyitott meg a sorozat számára.

Persze a lényeg még mindig pofon egyszerű: a jó és a rossz örök (és végtelenül naiv) csatája, amelynek legfőbb tanulsága, ahogy az egyik szereplő szájából el is hangzik, mindegy, milyen kilátástalan a helyzet, mindenen felül lehet kerekedni: hiszen amíg van fény, addig él a remény. A kérdés már csak az, most is be tudjuk-e helyettesíteni a jókat és a rosszakat a jelenkorunk szereplőivel, és a számtalan valóságos erő összeütközése közepette is értékelni fogjuk majd vajon a mesebeli fényt a sötétség ellenében?

(Star Wars – Az ébredő erő [12], 136 perc, 2015. Rendező: J.J. Abrams.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.