Amíg van fény, él a remény

Újjáéledt hamvaiból a Csillagok háborúja. Az ébredő erő George Lucas nélkül lett kiváló folytatás.

Az eredeti történetben a gonosz, elnyomó Birodalommal szemben megjelennek a „multikulturális”, idealista, naiv és végtelenül becsületes lázadók. Akik végül természetesen felülkerekednek. A Csillagok háborúja univerzumában mindent áthat az erő, amelyet a sötét oldal katonái, a Sith-ek és a jók, a Jedi lovagok egyaránt fel tudnak használni – a tét pedig az egyensúlyi helyzet megteremtése (persze a jók irányításával).

Ezzel a spirituális töltettel vált teljessé a mítosz, amely igazi globális mítosz, hiszen az űr(szappan)opera világában mindenki otthon érezheti magát nemre, vallásra, bőrszínre való tekintet nélkül. És ki állna ellent egy filmnek, amiben a vagány, talpig becsületes és vicces jók legyőzik a szürke, kimért és diktatórikus rosszakat? Az ébredő erő is e szerint a recept szerint készült.

Elővették a \'77-es első részt, és annak szellemében forgattak egy tiszteletadásnak is beillő, mégis teljesen friss és önmagában is működő filmet. 30 évvel járunk A Jedi visszatér eseményei után.

Az akkori lázadók nem arattak teljes győzelmet, az univerzumban megint felbukkant a gonosz, ezúttal Első Rend néven, amely ismét a jók, vagyis immár az ellenállók elpusztításán ügyködik. Luke Skywalkernek, a legendás utolsó Jedi lovagnak nyoma veszett, az ellenállók és a sötét oldal is őt keresi, hiszen csak ő teremthet újra egyensúlyt az erőben. A történet középpontjában ismét egy titkos információ áll: Luke lakóhelye az univerzum egy távoli szegletében, erre vadászva csapnak össze a sötétség és a fény harcosai.

Mindeközben A Jedi visszatér űrcsatájának mementóiként feltűnnek a sivatag-bolygóra zuhant óriás cirkálók és kiégett birodalmi lépegetők, amelyeket – szép alkotói önreflexióként – alkatrésznepperek szerelnek szét, és adnak el. És megjelennek természetesen a klasszikus trilógia főszereplői is: Han Solo, Csubakka és Leia Organa. De ez a történet már nem róluk, hanem új hősökről szól: Reyről, a fiatal lányról, akiben váratlanul felébred az erő (így nem kétséges, kinek a leszármazottja), Finnről, a jó útra tért birodalmi rohamosztagosról, illetve Kylo Renről, a sötét oldal harcosáról, aki szintén híres felmenőkkel bír, és aki egészen másként gonosz, mint elődei. Összetettebb, bonyolultabb karakter.

És ez a komplexitás jellemző a film egészére is. Vagyis J.J. Abrams úgy őrizte meg a hagyományokat, hogy tovább is tudott lépni, újabb dimenziókat nyitott meg a sorozat számára.

Persze a lényeg még mindig pofon egyszerű: a jó és a rossz örök (és végtelenül naiv) csatája, amelynek legfőbb tanulsága, ahogy az egyik szereplő szájából el is hangzik, mindegy, milyen kilátástalan a helyzet, mindenen felül lehet kerekedni: hiszen amíg van fény, addig él a remény. A kérdés már csak az, most is be tudjuk-e helyettesíteni a jókat és a rosszakat a jelenkorunk szereplőivel, és a számtalan valóságos erő összeütközése közepette is értékelni fogjuk majd vajon a mesebeli fényt a sötétség ellenében?

(Star Wars – Az ébredő erő [12], 136 perc, 2015. Rendező: J.J. Abrams.)